Lovassport: Magyarország rendezi a 2021-es Európai Lovasjátékokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 16:08
null
A világ legjobbjainak javát láthatjuk majd Budapesten (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) június 20-i ülésén elfogadta a Magyar Lovassportszövetség pályázatát, és Magyarországot bízta meg a 2021. évi Európai Lovasjátékok megrendezésével.

Az Európai Lovasjátékok szervezőbizottsága, Lázár Vilmos, a Magyar Lovassportszövetség elnöke, tizenkétszeres fogathajtó-világbajnok vezetésével, szakértők bevonásával kereken másfél éve dolgozik Európa legrangosabb lovasrendezvényének előkészítésén.

A pályázati anyagot a magyar delegáció ez év március 29-én Lausanne-ben, a Nemzetközi Lovasszövetség székházában mutatta be a testület vezetőinek és az érintett szakágak elnökeinek – sikerrel.

A Vadászati Világkiállítás társrendezvényén, a budapesti Európai Lovasjátékokon a díjlovasok, a paradíjlovasok, a díjugratók, a négyesfogathajtók és a lovastornászok startolnak.

Helyszín: a Kincsem Park és a Nemzeti Lovarda.

A világ lovassportjának központja Európa, így a világ legjobbjainak javát láthatjuk Budapesten.

A lovasjátékok keretében rendezzük a négyesfogathajtók Európa-bajnokságát, és jubilálunk: 50 éve, 1971-ben a Vadászati Világkiállítás keretében Budapesten rendezték meg az I. négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, hatalmas magyar sikerrel: Abonyi Imre egyéni és az Abonyi, Fülöp Sándor, Papp József trió csapat Eb-győzelmével. Magyarország az eddigi világ- és Európa-bajnokságokon 101 érmet, köztük 46 aranyat nyert.

„Magyarország eddig tizenkét fogathajtó-világbajnokságot, három Európa-bajnokságot, tizenkét Lovas Világkupát rendezett, hatalmas szakmai és közönségsikerrel. A mostani újabb megtisztelő megbízás általános és lovas kultúránknak, versenyrendezőink szakavatott munkájának, messze híres vendégszeretetünknek ­– Magyarországnak szól. A világjátékoknak – kimagasló sportértéke mellett – gazdasági, politikai, társadalmi, idegenforgalmi és sportdiplomáciai hatása is jelentős. A világhírű lovasok kíséretében gazdasági és üzletemberek, döntéshozók látogatnak el hozzánk. Új partnerekkel, jövőt formáló kapcsolatépítés helyszíne is a budapesti Európai Lovasjátékok” – fogalmazott Lázár Vilmos.

Legfrissebb hírek

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:35

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.13. 12:35

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.18. 22:51

Az Aachenben remeklő magyar négyesfogathajtó nagyra törő terveket szövöget

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:28
Ezek is érdekelhetik