Európai Játékok: letette az esküt a magyar csapat

R. E. B./MTIR. E. B./MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.12. 17:42
null
A 122 fős magyar csapat (Fotó: Dömötör Csaba)
Ünnepélyes keretek között letette az esküt szerdán a jövő pénteken kezdődő minszki Európai Játékokra készülő magyar csapat.

Dacára annak, hogy sokan nem lehettek ott a MOM Kulturális Központban, szépen megtelt a színpad a magyar csapat tagjaival.

Hiába, 15 sportágban 122 sportoló képviseli az országot a jövő pénteken kezdődő minszki Európai Játékokon, így aztán ünnepélyes eskütételük betöltötte a teret. A szokásoknak megfelelően látványos produkciókkal színesített eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondott beszédet. Utóbbi úgy fogalmazott, elsősorban a tisztes helytállást és sportszerű versenyzést várják el.

Szabó Tünde úgy véli, az olimpiai kvalifikáció szempontjából is fontos esemény az Európai Játékok (Fotó: Dömötör Csaba)
Szabó Tünde úgy véli, az olimpiai kvalifikáció szempontjából is fontos esemény az Európai Játékok (Fotó: Dömötör Csaba)

„Ez az egész esemény rólatok szól. Többen közületek már jártak multisporteseményen, de van olyan is, aki most utazik először ilyen viadalra. Az Európai Játékok ugyan nem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt zajlik, ám minden olyan értéket képvisel, amely az olimpiai eszme része. Fontos a teljesítmény is, de hangsúlyos a kultúrák megismerése és tisztelete, a szolidaritás elmélyítése és a fair play, a tiszta sport is” – mondta Kulcsár Krisztián.

„Ez az esemény még egészen új, másodszor rendezik meg az Európai Olimpiai Bizottság kezdeményezésére, azonban nagyon fontos verseny. Sok sportágban az ötkarikás kvalifikációs út része lesz, s nem egészen egy évvel a tokiói rajt előtt kiemelt figyelem övezi a minszki szereplést. Biztos vagyok benne, hogy mindenki a legjobbját akarja majd nyújtani, így eredményesek is leszünk” – fogalmazott Szabó Tünde.

A minszki eseményen ötven ország nagyjából négyezer sportolója vesz részt.

A Minszkbe készülő sportolók a MOB-elnök beszédét hallgatják (Fotó: Dömötör Csaba)
A Minszkbe készülő sportolók a MOB-elnök beszédét hallgatják (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Legfrissebb hírek

A MOB bukott elnöke a Tisza Párt rendezvényén szónokolt

Egyéb egyéni
2025.02.15. 15:31

Szabó Tünde ötvenéves

Úszás
2024.05.31. 13:11

Családban marad: Kulcsár Krisztián és Kulcsár Viktor

Utánpótlássport
2024.01.30. 19:31

Pekler Zalán: Már a bemutatásnál olyan vagyok, mint egy zombi

Egyéb egyéni
2023.07.08. 10:16

Közelebb kerültünk Párizshoz az Európai Játékokon

Egyéb egyéni
2023.07.04. 07:56

Sportrádió: Schmidt Ádám mindent megtesz, hogy olimpiai selejtezőt rendezzünk női kosárlabdában

Egyéb egyéni
2023.07.03. 12:15

Vívás: Számolni kell velünk! – Kun Anna

Egyéb egyéni
2023.07.03. 09:56

Kialudt a láng Krakkóban, véget ért az Európai Játékok

Egyéb csapat
2023.07.02. 22:18
Ezek is érdekelhetik