EJ: huszadik lett a magyar vegyespáros légpuskában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 13:12
A 20. helyen végzett Sidi Péter és Horváth Lea a légpuska vegyescsapatversenyben a minszki Európai Játékok első sportlövő napján.

A vegyespárosok 10 méteres száma puskában és pisztolyban is szerepel majd a tokiói játékok műsorán, kvótát viszont nem lehetett most szerezni, így a minél jobb helyezés elérése és az egyéni versenyre való felkészülés lehetett a cél Sidinek és Horváthnak is.

A magyar duó a 33 párost felvonultató verseny második felében lépett lőállásba, s a 30-30 lövést összesen 621.2 körrel zárta, amivel három körrel maradt le a negyeddöntőről.

„A tegnapi edzésen mind a ketten nagyon jól lőttek, ma viszont elmaradtak attól. Mindketten benne hagytak néhány kört, sajnáljuk" – összegezte röviden a végeredményt az MTI-nek Sinka László, a magyar szövetség főtitkára.

Vasárnap a női légpisztolyosok versenyét rendezik meg Minszkben, ahol a már ötkarikás kvótás Major Veronika, illetve Egri Viktória indul. Az EJ-n minden egyéni olimpiai versenyszámban egy-egy tokiói helyet osztanak ki.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor.

 

Legfrissebb hírek

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:55

Péni István újabb mérföldkőhöz ért

Egyéb egyéni
2025.08.09. 09:50

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
2025.08.03. 18:33

Puska, pisztoly és korong Eb: továbbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.08.02. 19:41

Puska, pisztoly és korong Eb: a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.08.01. 17:51

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
2025.07.29. 15:57

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.29. 13:46

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:21
Ezek is érdekelhetik