Birkózó Eb: Veréb István a bronzéremért küzdhet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.10. 11:38
A szabadfogású Veréb István megnyerte vigaszágas mérkőzését, így az esti programban a bronzéremért birkózhat a 92 kilósok között a bukaresti Európa-bajnokság szerdai napján.

A Haladás versenyzője és Bohdan Hricaj is óvatos volt az első percben, aztán az ukrán egyik megindulásánál Veréb jó ütemérzékkel ellépett előle, így máris ő volt kedvezőbb pozícióban és sikerült is kitolnia a küzdőtérről a riválisát (1–0). A szünetig hasonló forgatókönyv szerint zajlott a küzdelem, elsősorban Hricaj próbálkozott, Veréb pedig rendre igyekezett megkontrázni az akcióit, de újabb pont nem született, viszont a magyarok vb- és Eb-bronzérmesét figyelmeztették passzivitásért.

A folytatásban megintették Veréb Istvánt, aki a félperces akciókényszerben a szőnyeg széle felé terelte ellenfelét, már-már kitolta, de az utolsó pillanatban ellépett Hricaj, a magyarok viszont videobírót kértek. Mivel az nem támasztotta alá igazukat, így 2–1-re fordított Hricaj. Verébnek viszont jót tett a pihenő, mert maradt ereje a hajrára: a hátralévő bő másfél percben kétszer is átkarolta vetélytársa felsőtestét és hátára döntötte, így a két négypontos akcióval végül 9–2-es diadalt aratott.

A szokottnál egy súlycsoporttal feljebb szereplő Veréb az éremcsatán a török Ibrahim Bolukbasival találkozik.

Szerdán további három magyar lép szőnyegre: a nehézsúlyú Ligeti Dániel szintén a bronzmérkőzésért küzdhet a vigaszágon, míg a nőknél az 59 kilós Galambos Ramóna és a 76 kilogrammos kategóriában szereplő Németh Zsanett a nyolc közé jutásért.

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2025.10.02. 09:21

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik