Dopping: meddőség elleni gyógyszerrel bukott a világelső bridzsező

Vágólapra másolva!
2019.03.01. 16:50
Szintetikus tesztoszteront és a női meddőség ellen ajánlott klomifént találtak a világ egyik legjobb bridzsjátékosának tartott Geir Helgemo mintájában, akit 2019 őszéig eltiltottak a játéktól.

Nem Helgemo az első, aki doppingügybe keveredik a bridzsezők közül, 2015-ben már többeket eltiltottak koncentrációnövelő szerek használata miatt a nem egyszer két-három hetesre nyúló versenyeken. A nemzetközi bridzsszövetség a NOB tagja, így a doppingszerekkel kapcsolatos iránymutatások a játékosokra ugyanúgy vonatkoznak, mint például az atlétákra.

Egy korábbi vizsgálat szerint, egy sakkjátszma győztesének az esetek többségében magasabb a tesztoszteron szintje, mint a veszteseknek, mindez alátámasztani látszik, hogy a magas tesztoszteronszint rövidtávon segíti a sportolók koncentrációját. Ezért szedhetett Helgemo is szintetikus tesztoszteront. A másik szert, vagyis a klomifén tartalmú gyógyszereket alapesetben a női meddőség leküzdésére írnak fel az orvosok.

A norvég bridzsjátékos – aki 2017-ben az adójával trükközött, akkor felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték – Monaco színeiben versenyez, egy tavaly szeptemberi, orlandói viadalon produkálta a pozitív doppingmintát. Helgemo egyébként világelső, november 20-ig tartó eltiltása mellett megfosztották összes 2018-as World Bridge Series-eredménnyétől és érmeitől.

Legfrissebb hírek

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04
Ezek is érdekelhetik