Ajánló: nem omlott össze – életmódváltás egy tüdővel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.01. 16:12
Cserna Mónika még nincs harmincéves, de már többkötetes regényt töltene meg az élettörténete. A betegsége után sem omlott össze, sőt mindent pozitív irányban változtatott meg az életében.

Története a Csupasporton.Története a Csupasporton.

Miközben éppen babát várt,Cserna Mónikáról kiderült, hogy rákbetegségben szenved, amiből végül felépült, túl a fájdalmas pillanatokon és a betegségen életmódot váltott, új hivatást tanult ki.

„A nehéz és hosszan tartó felépülés miatt szinte egyáltalán nem mozogtam, ez is nagyban hozzájárult a súlygyarapodásomhoz, 2015-re negyvenháromról hetven kilósra híztam. Ekkor kaptam észbe, rádöbbentem, ezt nem tehetem magammal, igenis fel kell állom, meg kell mozdulnom. Rendben van, hogy meggyógyultam, de fiatal vagyok még, és a kisfiamnak is példát kell mutatnom.”

A Csupasporton egy csokorba szedtük azokat a színészeket, akik egy szerep kedvéért formálták át a testüket, és lettek nagyon izmosak.

 

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Marco Rossinak mindenkire szüksége lesz; Csikós Zsóka: Még fel kell dolgoznom, hogy három aranyat nyertem

E-újság
2025.06.25. 00:58

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2025.06.21. 00:02

Kezdődik a klubvilágbajnokság; Géresi Krisztián szögre akasztotta a cipőjét

E-újság
2025.06.13. 23:32

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia; Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

E-újság
2025.06.12. 23:21

UEFA-kupa-döntő: 40 éves a Videoton sikere; Majoross Gergely: A következő vb-re még felkészültebbek leszünk

E-újság
2025.05.21. 23:49

60 ezer néző előtt a kupáért; Magyar hokicsoda az elit-vb-n

E-újság
2025.05.13. 23:50
Ezek is érdekelhetik