Parasport: integrált edzőterembe látogatott András yorki herceg

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.11. 15:20
null
András yorki herceg (balról a második) kétnapos látogatáson tartózkodik Budapesten (Fotó: MTI)
Címkék
A magyarországi parasport helyzetéről, a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeiről tájékozódott kedden a SUHANJ! fitneszteremben András yorki herceg, aki kétnapos látogatáson tartózkodik Budapesten.

A XIII. kerületben található létesítmény – amely Európában is ritkaságnak számít – Magyarországon egyedülálló, látás- és mozgássérülteknek egyaránt akadálymentesített, épek számára is nyitott, integrált edzőterem.

Nyitrai Balázs, a 2010-ben létrehozott SUHANJ! Alapítvány munkatársa rövid prezentációban mutatta be a hercegnek az elmúlt nyolc évben végzett munkájukat, s a fitneszterem 2016-os megnyitása óta eltelt időszak eredményeit. Mint mondta, a nyitás óta 42 ezer belépést regisztráltak, vendégeik 22 százaléka fogyatékkal él, és dolgozik náluk jó néhány olyan edző is, aki látás- vagy mozgássérült. Kiemelte, hogy a futó- és úszóprogramokat is szervező alapítványnak 2011 óta szoros az együttműködése a budapesti Brit Nagykövetséggel, amellyel több közös megmozdulásuk is volt, s amelynek segítségével több sporteszközt is meg tudtak vásárolni. Bemutatta a non-profit, közhasznú szervezet támogatásának lehetőségeit, majd beszélt a tervekről, amelyekben kiemelt szerepet kap a gyerekek tanítása, illetve hozzátette, szeretnék elérni, hogy országszerte SUHANJ!-sarkok jöjjenek létre az edzőtermekben.

András herceg kérdésére Nyitrai Balázs elmondta, hogy az alapítvány ötlete a társalapító – s az eseményen szintén jelen lévő – Gusztos Pétertől származik, aki világszerte maratonikat futott, s ott látta, hogy a fogyatékkal élőknek is vannak lehetőségei. Hozzátette, a közösségük évről évre növekszik, az üzenetük pedig, amelyet szeretnének minél szélesebb körben elfogadtatni az, hogy mindenki egyenlő.

Az esemény vendégei között ott volt Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Osváth Richárd és Dani Gyöngyi paralimpiai érmes vívó, valamint Szabó László, a Magyar Paralimpai Bizottság (MPB) elnöke is. Utóbbi arról beszélt András yorki hercegnek, hogy a 2012-es londoni paralimpia történelmi volt, hiszen zsúfolt stadionokban és csarnokokban zajlottak a versenyek, melyeket a televízió is élőben közvetített. Mint mondta, az ilyen edzőtermek, mint a SUHANJ!, bölcsői lehetnek a jövőbeni paralimpiai sikereknek.

A program zárásaként az egyik kerekesszékes edző bemutatta a vendégnek az integratív sporteszközök használatát, s András herceg az egyiket – a kézzel hajtott kerékpár edzőtermi változatát – maga is kipróbálta. A herceg végül találkozott az alapítvány munkatársaival.

A SUHANJ! sportprogramokat szervez látás- és mozgássérültek, valamint értelmi fogyatékkal élők számára, önkéntesei közösen indulnak futó-, úszó- és triatlonversenyeken fogyatékkal élő résztvevőkkel, több sportágban tart heti rendszerességgel edzéseket, valamint figyelemfelhívó akciókat és szemléletformáló programokat szervez.

Legfrissebb hírek

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:09

Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

A paratriatlonos Mocsári Bence világkupa-győztes Szamarkandban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 09:09

További öt évig Szabó László marad a FODISZ elnöke

Egyéb egyéni
2025.04.28. 12:38

Hétéves szünet után rendezték meg újra a mozgáskorlátozottak sportágválasztó eseményét

Egyéb egyéni
2025.04.26. 13:30

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 17:49

Magyar érmek a kerekesszékes vívók brazíliai világkupáján

Egyéb egyéni
2025.02.24. 11:18

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39
Ezek is érdekelhetik