Öttusa-vb: két magyar döntős a férfiaknál Mexikóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.12. 08:44
A négy magyar induló közül kettő – Demeter Bence és Regős Gergely – jutott be a férfiak hagyományos versenyének csütörtöki döntőjébe a mexikóvárosi öttusa-világbajnokságon.

A 83 induló a selejtezőben három csoportban küzdött az automatikus továbbjutást érő első tízbe kerülésért. További hat versenyző pontszáma alapján került a fináléba.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a C-csoportban Demeter Bence 2:01.12 percet úszott, ami a negyedik helyet jelentette számára, Regős Gergely pedig 16. lett 2:07.97-tel. A vívópáston Regős rendkívül jól kezdett és végig kiegyensúlyozottan teljesített, így csoportjában 18 győzelemmel és kilenc vereséggel a második helyen végzett. Demeter kis bizonytalanság után tizedikként zárta a számot 16/11-gyel. A kombinált versenyt Regős ötödikként, Demeter hatodikként kezdte meg, utóbbi hetedik, előbbi tizedik lett.

A B-csoportból egyik magyar sem lépett tovább. Bereczki Richárd úszásban 2:07.07 perces eredményt ért el, ami a 11. helyre volt elég. Fröhlich Tamás ugyanitt 2:08.10-el 15. lett. Vívásban Bereczki 11. volt 15/12-vel, Fröhlich pedig 25. 9/18-as mutatóval. Előbbi a kilencedik helyről kezdte meg a lövészetekkel megszakított futást, de jelentősen hátrébb csúszott, 16.-ként ért célba, utóbbi pedig a 23. helyről indult és 18. lett.

„Fiatal csapattal indultunk ezen a vb-n, a tisztes helytállás volt az elsődleges elvárás – idézte a pentathlon.hu Martinek János szövetségi kapitányt. – Fröhlichnek még sokat kell tapasztalnia, ez volt élete első felnőtt-világbajnoki szereplése. Bereczki nagyon jól vívott, de a kombinált számban őszintén szólva sokkal többet vártam tőle, ennél jóval többre képes.”

A két továbbjutó teljesítményét értékelve úgy fogalmazott, hogy az utolsó számban mindketten nagyon elfáradtak, „biztos, hogy nem esett jól nekik az utolsó kör, de megérte”.

„Bence a vívásban hullámzóan teljesített, de ez is elég volt ahhoz, hogy az élmezőnyben maradhasson és onnan rajtoljon a kombinált számban. Gergő vívásával nagyon elégedett vagyok, végig bravúrosan vívott” – tette hozzá.

Szerdán a nők döntőjét rendezik többek között Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara részvételével.

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48

Öttusa Eb: maximális magyar létszám a női döntőben Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:45
Ezek is érdekelhetik