Öttusa: 11. lett a magyar vegyes váltó a katonai vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.29. 18:42
A 11. helyen végzett az Alekszejev Tamara, Tomaschof Soma páros vegyes váltóban a budapesti, 46. katonai öttusa-világbajnokságon.

A BHSE sporttelepén rendezett vb zárónapján, szombaton 13 kettős küzdött az érmekért. A győzelmet a kínaiak harcolták ki.

A magyaroknak nem sok esélyük maradt a jó szereplésre az után, hogy vívásban 19 győzelem mellett 29 vereséget szenvedtek el. Ebben a számban ez a tizedik helyre volt elég, akárcsak úszásban a 2:00.69 perces idő. A lovaglás sem változtatott érdemben a helyzetükön, egy verőhibával, egy kitöréssel és időtúllépéssel 11.-ek lettek, és a kombinált számot is ebből a pozícióból kezdhették még.

Alekszejevnek az első lövészete nem sikerült, ezzel egyet visszacsúszott, a második sorozata viszont jó volt, amivel kettőt előrelépett. Tomaschof jórészt őrizte a tizedik helyet, a végén azonban lehajrázta őt a német Matthias Sandten.

A magyarok két éremmel fejezték be a vb-t: csütörtökön Kovács Sarolta második, pénteken Marosi Ádám harmadik lett a hagyományos versenyben.

KATONAI ÖTTUSA-VB
VEGYES VÁLTÓ

1. Kína (Vang Vej, Csang Li-pin) 1448 pont
2. Olaszország (Elena Micheli, Valerio Grasselli) 1445
3. Oroszország (Gulnaz Gubajdullina, Ilja Sugarov) 1443
...11. Magyarország (Alekszejev Tamara, Tomaschof Soma) 1364

Legfrissebb hírek

Sem sérülés, sem fegyelmi nem számított öttusázóinknak

Egyéb egyéni
2025.10.21. 10:42

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.29. 10:37

A Los Angeles-i olimpiát célozza meg az öttusázó Koleszár Mihály

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:27

Balogh Gábor: Magyarország jelenleg a három legjobb öttusanemzet között van

Egyéb egyéni
2025.09.18. 12:28

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21
Ezek is érdekelhetik