Kép: Szöulban emlékeztek sikereikre olimpiai bajnokaink

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.22. 09:14
null
Újraélhették a szöuli sikereket az olimpiai és paralimpiai bajnokok
Újraélhették az 1988-as ötkarikás játékokon aratott sikereiket a Szöulba látogató magyar küldöttség tagjai, akiknek még a Himnuszt is eljátszották a figyelmes házigazdák.

 

Szeptember 18-án a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztálya, valamint Magyarország szöuli nagykövetségének szervezésében Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila, Hódosi Sándor, Fábián László olimpiai bajnokok, valamint Szűcs István paralimpikon látogatást tett a 30 évvel ezelőtti olimpia központi helyszínén, a szöuli Olimpiai Stadionban – adta hírül a MOB.

A szöuli olimpiát 1988. szeptember 17. és október 2. között rendezték meg, a programban 24 sportág szerepelt. Magyarországot 18 sportágban 152 férfi és 36 női, összesen 188 sportoló képviselte. A magyar csapat 11 arany-, 6 ezüst- és 6 bronzérmet szerzett. Az egykori olimpikonok megnézték a stadion olimpiai múzeumát, majd a központi kivetítő révén újra átélhették versenyüket, és meghallgatták a magyar himnuszt.

„A korábbi résztvevő bajnokokat egyesével bemutatták, és felszólították a színpadra – számolt be az eseményről Fábián László, a MOB sportigazgatója. – Az akkori szervezők és önkéntesek, sportvezetők és a mai vezetők emlékeztek meg a harminc évvel ezelőtt történtekre. A díszvacsorán az olimpia záró bankettjének ételeit szolgáltak fel.”

A Koreai Sport Promóciós Alapítvány által szervezett megemlékezésén beszédet mondott Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsága (NOB) tagja, valamint részt vett Aján Tamás sportdiplomata, a MOB tiszteletbeli főtitkára, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke. Magyarország szöuli nagykövetségét Kálmán Andrea főszervező kulturális diplomata mellett Csoma Mózes nagykövet, Hamar Balázs első beosztott diplomata, valamint Szelezsán Anett konzul képviselte.

A NOB képviseletében megjelent Szergej Bubka, olimpiai bajnok, tízszeres világbajnok ukrán (egykori szovjet) rúdugró, a NOB tagja is.

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik