Napi négyszeri dialízisre szorul, heti 6x4 órát edz és indul a világbajnokságon

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2018.08.15. 18:03
null
Katherine Paton (balról a 3.) és csapattársai (Fotó: Instagram/Katherine Paton)
Egy hónap múlva Szófiában 60 nemzet több mint 350 tornásznője lép szőnyegre a 2018-as ritmikusgimnasztika-világbajnokságon. A sajátjain kívül kevesen ismerik az új-zélandi kéziszercsapat tagja, Katherine Paton nevét, pedig a 24 éves sportoló a viadal egyik legbátrabb és legkülönlegesebb élettörténetű versenyzője lesz. Tudniillik úgy vesz részt a vb-n, hogy napi négyszeri dialízisre szorul.

Katherine Paton az új-zélandi TVNZ-nek nyilatkozik, mosolyogva, mintha története teljesen természetes lenne. Holott olyan erőfeszítésekre van szüksége, amelyek egészen különlegessé teszik azt, hogy a legmagasabb, nemzetközi szinten űzi a világ egyik legnehezebb sportágát. Heti hatszor négy órát edz az új-zélandi csapattal, vagy ahogy mondja, „eszünk, iszunk, alszunk, tornázunk, viszonylag leegyszerűsödik ilyenkor az életünk”.

Napi négyszer pedig dialízisen esik át, mert végstádiumú veseelégtelensége van. Autója ajtaján egy matrica, „Kidney 4 KP” („Vesét KP-nek”) felirattal, mellyel donort keres. „Kérlek, gondolkozz el egy teszten, megmentheted az életemet!” – hangzik a felhívás vége.

„Egy genetikai mutáció miatt végstádiumú veseelégtelenségem van. Egyáltalán nincs vesefunkcióm. A dialízis tart életben. Dialízis nélkül két hetet ha életben tudnék maradni. Ez a szerkezet az életem, naponta négyszer, minden áldott nap” – magyarázza Paton, megmutatva a kezelésekhez szükséges felszerelést.

„Nagyon ügyelek arra, hogy minél egészségesebben éljek, gondosan megválogatom az ételeket, a folyadékbevitelre pedig rendkívüli módon figyelnem kell, hisz az igen korlátozott. Kőkeményen kell dolgoznom, hogy megmaradjon az erőnlétem. De ötéves korom óta tornázok, a ritmikus gimnasztika a szenvedélyem, és ez segített ahhoz, hogy a lehető legnormálisabb életet éljem. Mindig felálltam a padlóról és harcoltam” – írja a Givealittle adománygyűjtő oldalon, amelyen a dialízishez szükséges folyadékok kiszállításával járó extra költségek fedezésére gyűjt.

Paton 2008-ban már átesett egy veseátültetésen, ám teste 2015-ben kilökte az édesanyjától kapott szervet. Így marad egyedüli lehetőségként a dialízis – és a folyamatos vesedonor-keresés.

„Egyszerűen meg szeretnék tenni mindent, amire képes vagyok. Meg akarok ragadni minden lehetőséget. Szórakozni akarok. A lehető legteljesebb életet akarom élni.”

A tornásznő társaival a szófiai világbajnokságra készül, amely az együttes kéziszercsapatoknak az első lépcső a tokiói olimpia felé. Új-Zéland nem tartozik a sportág elitjébe, ám az egyedüli regionális vetélytársnak számító Ausztrália sem, a két óceániai együttes minden bizonnyal lemarad arról, hogy a 2018-as és 2019-es vb-n keresztül kvalifikálja magát az olimpiára. Egy hely viszont mindenképpen jár Óceániának – 2020-ban küzdenek meg ezért. Tehát Új-Zélandnak nem is annyira rosszak az esélyei az ötkarikás szereplésre.

A szófiai vb előtt az új-zélandiak – sok tengerentúli csapathoz hasonlóan – a minszki, majd a kazanyi világkupa-állomásra veszik az útjukat. Öt hétig nem mennek haza, ez pedig Katherine Paton folyamatos kezelése miatt óriási logisztikai kihívás elé állítja őket.

Paton több tucat dobozba rendezve küldi a vk-sorozat állomására, majd a vb-re a dialízishez, így az életben maradásához szükséges folyadékokat. Csapattársai és az új-zélandi szakmai stáb tagjai szintén „futárként funkcionálnak”, ők is szállítanak mindannyian dobozokat. Az első etap zökkenőmentesen lezajlott: Paton, társai és az életet jelentő dobozok megérkeztek Minszkbe, ahol az új-zélandiak többek között a magyar válogatottal is együtt gyakorolnak a vk-verseny előtt. Lassan jöhetnek az éles bevetések – az idény végén a világbajnoksággal, amely Paton pályafutásának eddigi legkiemelkedőbb versenye lesz. Álma van még több is.

„Remélem, egy nap eljutok az olimpiára is, úgy, hogy valaki ad nekem egy vesét. Ki tudja? Csodálatos lenne...”

A sportvilágban nem ez az első alkalom, hogy súlyos vesebetegséggel küzdve is folytatja karrierjét egy versenyző. A rögbilegenda Jonah Lomu (aki végül fiatalon, 40 évesen így is vesebetegsége – illetve egy szövődményként kialakuló szívroham – áldozata lett), a gátfutó Aries Merritt, a kosárlabdázó Alonzo Mourning és Sean Elliott csak néhány példa azokra, akik veseátültetés után is magas szinten sportoltak, sőt, nagy sikereket értek el.

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Pigniczki Fanni bordatöréssel versenyzett a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.07. 21:39

Rg-vb: fejlődési pályán van a magyar rg a kéziszercsapat edzője szerint

Egyéb egyéni
2025.08.25. 11:26

Brazil mezben magyar hetedik hely az rg-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.24. 23:38

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2025.08.24. 09:38

Rg: Darja Varfolomeev megvédte világbajnoki címét egyéni összetettben

Egyéb egyéni
2025.08.23. 09:30

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
2025.08.22. 09:06

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
2025.08.21. 06:53
Ezek is érdekelhetik