Birkózás: Lévai Tamásé a 3. magyar érem a junior Eb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.01. 19:26
A római junior birkózó Európa-bajnokság második helyosztó mérkőzései során is volt magyar érdekeltség. A kötöttfogású 72 kilogrammos, U23-as Eb-ötödik Lévai Tamás (Budapesti Honvéd) három győztes és egy vesztes meccsel a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ezzel megszerezte pályafutása első, egyben a magyar küldöttség harmadik érmét.

A junior és U23-as Európa-bajnok Lévai Zoltán öccse, Tamás kedden olasz és bolgár ellenfelét egyaránt technikai tussal múlta felül (8:0 és 9:0), majd az elődöntőben pontozással kapott ki a későbbi ezüstérmes orosztól.

Szerdán a bronzcsatában esélyt sem adott német vetélytársának, már rögtön az első menetben technikai tussal zárta le a mérkőzést (9:0).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik