NS: Júlio Baptista Dél-Amerika leszerepléséről, Bölöni a francia–belgáról – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.09. 23:12
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

A világbajnokság egyik legnagyobb csatája következik kedd este: az első elődöntőben a franciák és a belgák mérkőznek meg. A jelenleg az Antwerp szakmai munkáját irányító Bölöni László dolgozott Belgium mellett Franciaországban is, jól ismeri mindkét ország labdarúgását, ráadásul a két válogatottból összesen három futballista megfordult a keze alatt is. Hogy a magyar származású, 108-szoros román válogatott szakember melyik gárdát tartja esélyesebbnek a fináléba kerülésre, s szerinte mi dönthet a szentpétervári összecsapáson, kiderül összeállításunkból.
A világbajnokság egyik legnagyobb csatája következik kedd este: az első elődöntőben a franciák és a belgák mérkőznek meg. A jelenleg az Antwerp szakmai munkáját irányító Bölöni László dolgozott Belgium mellett Franciaországban is, jól ismeri mindkét ország labdarúgását, ráadásul a két válogatottból összesen három futballista megfordult a keze alatt is. Hogy a magyar származású, 108-szoros román válogatott szakember melyik gárdát tartja esélyesebbnek a fináléba kerülésre, s szerinte mi dönthet a szentpétervári összecsapáson, kiderül összeállításunkból.

A korábbi brazil válogatott futballista, Júlio Baptista a FIFA vb-nagyköveteként látogatott el Oroszországban. A moszkvai Vörös téren labdázgatott kicsit néhány szerencsés kisgyerekkel, majd válaszolt a sajtó, így kiküldött munkatársunk kérdéseire is. A többek között a Real Madridban, az Arsenalban és az AS Romában is megforduló futballista kifejtette, szerinte miért nem jutott be egyetlen dél-amerikai válogatott sem a vb-n a legjobb négy közé, s arról is beszélt, szükség lesz a jövőben a kapitány, Tite munkájára és Neymar futballjára az ötszörös világbajnoknál.

Miközben a világ az oroszországi vb-re figyel, a magyar csapatok kénytelenek megkezdeni szereplésüket az európai kupaporondon. Pontosabban a BL és az El selejtezőjében. Elsőként a Mol Vidi mutatkozik be, amely néhány éve még könnyed ujjgyakorlatként várhatta volna a Dudelange elleni találkozót, ám mióta a válogatott kínos vereséget szenvedett Luxemburgban, megtanultuk tisztelni a nagyhercegség futballját is. Munkatársunk a helyszínről számolt be arról, miként is várják odakint a mérkőzést.

Babos Tímea személyében először van világranglistát vezető játékosa a magyar teniszsportnak. A soproni versenyző hétfőtől a női párosok ranglistájának élén áll majd, függetlenül attól, miként végez párjával, a francia Kristina Mladenoviccsal az angol nyílt nemzetközi bajnokságon. Amúgy Wimbledonban is kiválóan menetel az egyre sikeresebb duó, immár a negyedöntőben állomásozik.

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06
Ezek is érdekelhetik