Tömegsport: Torghelle a lányának is ajánlja a sportos vakációt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.26. 11:22
Hatodik alkalommal rendezi meg Budapest Főváros Önkormányzata az „Iskolakapun kívüli programok” keretében az immár hagyományosnak mondható sportos vakáció a városban elnevezésű eseménysorozatot. A nyári szünidő két és fél hónapja alatt ingyenes mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramokat kínálnak általános és középiskolás fiataloknak. 

A változatos programokkal és helyszínekkel a szervezők arra törekednek, hogy a különböző korosztályú és érdeklődésű gyerekeknek egyaránt hasznos és érdekes lehetőségeket kínáljanak. Az iskolások – szakemberek felügyelete mellett – többek közt tánc, cselgáncs, ökölvívás, labdarúgás, kosárlabda, sakk, asztalitenisz, röplabda, vívás és több művészeti foglalkozáson vehetnek részt.

Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta, céljuk, hogy a fiatal generáció tagjai közül minél többeket bevonjanak a sport világába és tehetségtől, előképzettségtől függetlenül várnak mindenkit.

Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke kiemelte, hogy a rendezvényt már kezdetek óta támogató MTK mellett több más egyesület is részt vesz a programban, amelyek tulajdonképpen nem korhatárosak, így a szülők részvételére is számítanak. Az elnök hozzátette, hogy a program július közepétől MTK-meccslátogatást is tartalmaz.

Torghelle Sándor
, az MTK NB I-be jutó labdarúgócsapatának támadója a családjába is elviszi a programot.

„Otthon rögtön elmondom a kislányomnak a program lényegét és erősen ajánlani fogom, hogy vegyen részt rajta” – fogalmazott a válogatott csatár.

Pánczél Gábor, a magyar férfi cselgáncsválogatott szövetségi kapitánya mindehhez hozzátette, hogy tavaly éppen a sportos vakáción találtak egy gyermeket, akit megnyertek sportáguknak, a fiatal pedig idén már dobogós lett egy nemzetközi versenyen.

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Torghelle Sándor, 2004. június 6., Németország–Magyarország 0–2

Magyar válogatott
2025.02.19. 09:18

Új háttérszervezetet alakított a sportirányítás az LA10 program sikerességéért

Egyéb egyéni
2025.02.05. 18:16

Köztestületté alakult a SOSZ

Egyéb egyéni
2025.01.17. 14:12

Deutsch Tamás: A magyar sport csak erős egyesületekkel lehet sikeres

Egyéb egyéni
2024.11.28. 11:27

Sportegyesületeket köszöntöttek és díjaztak a párizsi sikerek után

Egyéb egyéni
2024.09.13. 17:46

Torghelle Sándor is a szurkolókkal vonult

Magyar válogatott
2024.06.15. 15:39

Sportrádió: Schäfer bejött az öltözőbe, és az első adandó alkalommal, olyat alámvert... – Torghelle

Magyar válogatott
2024.06.06. 19:28

Újraválasztották Deutsch Tamást a Sportszervezetek Országos Szövetségénél

Egyéb egyéni
2024.05.15. 21:12
Ezek is érdekelhetik