Hegymászás: helyén Erőss Zsolt és Kiss Péter emléktáblája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.16. 18:41
null
Fúrás közben
Fontos állomásához érkezett a Kalifa Himalája Expedíció 2018 – Kancsendzönga, amelyre Varga Csaba hegymászó és Sarhan Omar névadó szponzor április 1-jén indult el.

 

 

Az erdélyi magyar sportember célja, hogy pótlólagos oxigén használata nélkül érjen fel a 8586 méter magas Kancsendzönga főcsúcsára, amely a Mount Everest és a K2 után a világ harmadik legmagasabb hegye.

Az alaptáborig Sarhan Omar is elkísérte Varga Csabát, mert az expedíció egy nemes cél teljesítésére is vállalkozott, mégpedig emléktáblát állított Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére, akik öt évvel korábban, 2013 tavaszán tűntek el a hegyen.

A mostani expedíció szombaton ért fel az 5500 méteren kiépített alaptáborba, hétfő délután pedig elhelyezték a Csák Attila szobrászművész által készített emléktáblát a tábor központi részén magasodó sziklán, ahonnan egyébiránt jól látható a Kancsendzönga főcsúcsa is. Az emléktábla különlegessége, hogy a művész az elhunyt hegymászókat ábrázoló bronz képmásokat magyar mészkőtáblára applikálta.

A megemlékezést követően az expedíció lényegében csak most kezdődik, az akklimatizációs túrákat követően Varga Csaba május közepén kezdheti meg a csúcstámadást.


 

 

Legfrissebb hírek

Lavina vetett véget Klein Dávidék expedíciójának

Egyéb egyéni
2025.10.12. 16:04

Klein Dávid és Nagy Márton megkísérli a csúcsmászást a Dajlagirin

Egyéb egyéni
2025.10.07. 10:36

Kiderült, mi okozta a hegymászó Nagy Márton fájdalmait

Egyéb egyéni
2025.10.05. 09:37

Egészségi panaszok miatt helikopteres mentést kértek a Magyar Dhaulagiri Expedíció hegymászójának

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:23

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Csupasport
2025.09.27. 15:43

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16
Ezek is érdekelhetik