Torna: Berki Krisztián ősszel versenyez ismét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.05. 13:16
Berki Krisztián olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász szeptemberi vállműtéte után a közelmúltban megkezdte az erősítő edzéseket, és ősszel már versenyezni szeretne.

A magyar szövetség hétfői beszámolójában a lólengés-specialista elmondta, az a fontos számára, hogy a 2020-as tokiói olimpia kvalifikációs versenyeit el tudja kezdeni, amelyek a cottbusi világkupa-fordulóval indulnak novemberben. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy már az októberi, dohai világbajnokságon is részt vehet.

„Számomra a legfontosabb, hogy Tokióra meglegyen a kvótám, és oda már tökéletes gyakorlattal érkezzek” – nyilatkozta a 32 éves tornász.

Az UTE sportolója tavaly ősszel, nem sokkal az operációja után kezdte a rehabilitációt, amellyel továbbra is jó ütemben halad.

„Szerencsére a vállam elég jól reagál a gyógytornára és az erősítésekre, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok, mert minden rendben van” – fogalmazott.

Hozzátette, még vannak „befagyott részei” a vállának, ezeket próbálják nyújtani és kilazítani, de az alsó tartományokban már elkezdték a támaszos és a kis súlyzós terheléseket.

Olyan gyakorlatokat egyelőre nem végezhet, amelyek teljes testsúllyal terhelnék a vállát, inkább speciális feladatok vannak programon.

„Nagyon örülök annak, hogy már egyre többet tudok támaszkodni. Úgy tervezzük, hogy márciustól már elindulhatnak a lovas terhelések is, de minden a vállam állapotának függvénye” – mondta Berki.

Legfrissebb hírek

Torna Eb: Mészáros Krisztofer hatodik lett nyújtón

Torna
1 órája

Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

Torna
Tegnap, 19:07

Torna Eb: Mayer Gréta nyolcadik lett ugrásban

Torna
Tegnap, 17:51

Mészáros Krisztofer: Tudtam, hogy ez bennem van!

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:00

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
2025.05.28. 20:37

Mészáros Krisztofer: tovább, tovább!

Torna
2025.05.27. 21:49

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52

Molnár Botond vállsérülés miatt nem indul a torna Eb-n

Torna
2025.05.19. 14:37
Ezek is érdekelhetik