Ahogyan 2000-ben a legelső és a tavalyi Laureus-gálát, úgy az idei díjátadót is Monte-Carlóban rendezték őfelsége II. Albert monacói herceg fővédnökségével és meghívására. Ám a közben eltelt tizenhét évben bejárta a világot a sport „Oscarjának" is nevezett ünnepség Torontótól Sanghajig és Rio de Janeirótól Szentpétervárig. A viszonylag fiatal, ám mára egyértelműen az első számú globális sportolói elismeréssé váló Laureus-díjak és díjátadók valahogy mintha kívül esnének a magyar szurkolók hagyományos érdeklődési körén, aminek az is az oka lehet, hogy magyar sportolót még soha nem díjaztak ezeken a gálákon, amikor pedig esélyük lett volna, mondjuk a futballistáinknak itt lenni, akkor még nem létezett a díj (az idén talán a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség, az AIPS szavazásán Serena Williams mögött második Hosszú Katinkának lehetett volna a legnagyobb esélye a jelöltek közé kerülni, ha azt nézzük, hogy az amerikai úszónő, Katie Ledecky odakerült a női Év Sportolója kategóriában).
Mert nagy hangsúlyt kap a Laureuson a futball és általában a globálisan legnépszerűbb sportágak, a Formula–1, a nagy amerikai profi ligák, a tenisz, a golf. Nem nehéz azt sem észrevenni, hogy egy-egy szponzorhoz kapcsolódóan egyik vagy másik sportág vagy nemzet kicsit felülreprezentált a díjakról döntő Laureus Akadémia tagjai vagy úgynevezett nagykövetei között, mint ahogy – bár független alapítvány szervezi a gálát – az sem véletlen, hogy a díjazottaknak járó trófea, azaz a fél kilogrammnál is több aranyat és ezüstöt tartalmazó, a Cartier készítette szobrocska figurája is az ügy legnagyobb patrónusának, a Mercedes-Benznek a logójára emlékeztet.
Ennek megfelelőek a külsőségek is.
Monte-Carlo (ahol körülbelül száz év óta először esett hétfőn a hó) legelegánsabb szállodáit napokra megszállják a több földrészről érkező sztársportolók, konferenciák, sajtótájékoztatók, jótékonysági akciók, fotózások követik egymást, hogy aztán mindenki estélyit és szmokingot húzzon a gálaestre, amelynek tavaly például Hugh Grant, az idén Benedict Cumberbatch volt a házigazdája. Pontosabban a sztárok egyre nagyobb tábora vesz részt a két éve Carles Puyol és Novak Djokovics révén meghonosított, nagyon is hasznos különcködésben: az elegáns ruhához sportcipőt vesznek, lehetőleg egy-egy legendás versenyen viselt lábbelijüket, amelyet azután a Laureus „Sport for Good" programjának a javára árvereznek el. Hiszen az összesen tizenöt-húszmillió eurós nagyságrendű éves költségvetés nagy része jótékony célokat szolgál. Nem minden kategóriában adnak át kitüntetést minden évben, de a nagy (férfi, női, csapat, felfedezett, visszatérő, fogyatékos, extrém sportoló) kategóriákban igen, az év sportpillanatáról pedig a szurkolók szavazhatnak. A végső döntés, a 80 újságíró meghatározta jelöltek közül a győztesek kiválasztása titkos szavazással a Laureus Akadémia 48 tagját illeti, akik között ott van Szeles Mónika, a kilencszeres Grand Slam-győztes magyar-amerikai teniszcsillag is.
Szeles – aki a budapesti Év Sportolója Gála után Monacóban is díszvendég volt – a Nemzeti Sportnak az ünnepség délutánján elmondta, hogy ő is csatlakozik a vörös szőnyegen tornacipőben bevonulókhoz, egyébként pedig az a megtiszteltetés érte, hogy a gálavacsorán az est szupersztárja, a két kategóriában is győztes svájci teniszcsillag, Roger Federer mellett jelölték ki a helyét a szervezők.
A DÍJAZOTTAK
Az év sportolója: Roger Federer (svájci, tenisz)
Az év sportolónője: Serena Williams (amerikai, tenisz)
Az év csapata: Mercedes (német, Formula–1)
Az év felfedezettje: Sergio García (spanyol, golf)
Az év visszatérője: Roger Federer (svájci, tenisz)
Az év fogyatékos sportolója: Marcel Hug (svájci, atlétika)
Az év extrém sportolója: Armel Le Cléac'h (francia, vitorlázás)
Az év kivételes eredménye: Francesco Totti (olasz, labdarúgás)
Az év motivációs személyisége: J. J. Watt (amerikai, amerikai futball)
Életműdíj: Edwin Moses (amerikai, atléta)