Az első karácsony négyesben Bárdosi Sándoréknál

„Jelentjük, minden rendben az egész családdal!” – adta ország-világ tudtára december közepén a legnagyobb közösségi oldalon Bárdosi Sándor, s mellé egy tündéri képet is mellékelt gyönyörű családjáról: feleségével, Ildikóval és a két imádnivaló aprósággal, a kis Sándorral és Majával ülnek a karácsonyfa előtt tökéletes boldogságban. Olimpiai ezüstérmes birkózóklasszisunk így üzent mindenkinek: az ilyen-olyan rosszindulatú híresztelések ellenére minden a legnagyobb rendben, közös karácsonyukat senki és semmi sem tudja elrontani.

Erről személyesen győződhettünk meg a „Bárdosi-rezidencián”: a papa és a mama ugyan ki sem látszik a munkából, egy percre sem állnak meg, az összhang mégis teljes. A gyerekek szépen cseperednek – a kis „Sankó” ugyanolyan örökmozgó, mint édesapja, a tüneményes Maja pedig a mama szeme fénye, és mi tagadás, tényleg el lehet olvadni tőle.

Bár június óta már négyen vannak, Bárdosiék ugyanúgy készülnek az idei karácsonyra, mint az összes többire: ők is a nagyszülők felé veszik az irányt az ünnepekkor.

„Mindig a nagyszülőknél szoktunk karácsonyozni. Mi nem csapunk bele nagy főzőcskézésbe, ezt a részét ráhagyjuk például édesanyámékra – ő szeret is főzni, meg sokkal jobban is csinálja, mint mi – szögezi le önkritikusan Bárdosi, felesége pedig nevetve egyetért. – És hát ideje is sokkal több van rá. Ő aztán nagyon gazdag menüt tud összeállítani. Szenteste megyünk át hozzájuk, ott jön meg a gyerekeknek a Jézuska, majd következhet a nagyüzemi evés.”

A menü klasszikus: halászlé, töltött káposzta, libamáj („Sőt, libamájantré! Anyám mindig így mondja: figyeljetek, most jön az antré! Én meg erre, Jézusom, csak nehogy ideüljön mellém; biztos balkezes lesz, és zavar majd az evésben…!), kacsacomb, bejgli, meg ami szem-szájnak ingere ilyentájt.
„Szerintem édesanyám három héttel karácsony előtt elkezdi a sütés-főzést, de olyan szinten, hogy kijelenti, most nem tud vigyázni az unokákra, mert készül… Egy ízben azt találtam neki mondani, hagyja már azt a bejglit, komolyan, inkább megvesszük! De azért végeredményben örülök, hogy ő készíti. A reggeli rádióműsorunkban épp nemrégiben csináltunk egy bejglitesztet, és hát azt kell mondanom, mind nagyon rossz volt – egytől ötig pontoztunk, és hármassal nyert a legjobb, természetesen anyu bejglijének a nyomába sem érhet.”

Szóval a mama készül gőzerővel, a család meg érkezik, összesen négy unokával „felfegyverkezve”, hiszen Bárdosi Sándor öccsének is van két fia. És a nagyi munkájának meg is van a gyümölcse.
„Van az az állapot, amikor már annyira tele vagy, hogy mozdulni sem bírsz, de még mindig van kaja, úgyhogy ilyenkor pihensz tíz percet, aztán újra nekiveselkedsz, és így tovább…” – vázolja az alighanem mindenki által ismert kellemes problémákat Bárdosiné, férje meg csak annyit tesz hozzá: „Én általában halászlémérgezést szoktam kapni. De idén már direkt rákészültem: míg idáig az volt, hogy egy évben jó esetben kétszer ettem halászlevet – ebből az egyik nyilván a karácsony –, az idén találtunk néhány jó halászleves helyet, különösen a Tisza partján, szóval szoktattam magam hozzá szépen.”
Bárdosiék idei karácsonya abból a szempontból mindenképp különleges lesz, hogy ez az első olyan ünnepük, amikor Maja is velük van. A kis Sankó pedig már azt is tudni véli, mit hoz neki a Jézuska a fa alá (amely édesapja szerint „Nálam valamivel magasabb fa – ez mondjuk még mindig nem mondható túl nagynak…): „Olyan dzsipet, ami azt mondja, vruuuum-vruuuum!”

Nos, meg tudjuk érteni, lássuk be: egy kétéves fiúcska ennél menőbb ajándékot nemigen kívánhatna.
Bárdosi Sándor egyébként maga is a kisfiú által csak a beszédes „Zúzó” névre „keresztelt” nagyautójával jár ide-oda, mert ami azt illeti, tennivaló van bőven: saját küzdősport-akadémiáját működteti („Ott már megvolt a karácsonyi ünnepségünk, bár leginkább csak üvegek maradtak hátra…”), újra egyre több szerepet vállal a birkózóberkeken belül is, a novemberi TEK-gálán is közreműködött, és akkor még a folyamatos egyéb megkeresésekről nem is beszéltünk – szóval, azt nem mondhatja, hogy unatkozik.

„Sokszor még túl is vállaljuk magunkat. De próbálkozunk, csináljuk, igyekszünk tartani a kapcsolatot mindenkivel. Nem egyszerű, meg sok időt vesz el, de szerencsére mindent együtt csinálunk Ildivel – olyan nincs, hogy mi külön menjünk ide vagy oda. Eleinte sokan óvtak minket ettől, meg többek szerint nem jó együtt dolgozunk, de nekünk hál' istennek abszolút bejött, nagyon jól megvagyunk így.”

A 40 esztendős, szumóban és az MMA-ban is Európa-bajnok sportoló legutóbb a TEK-gálán új szerepkörben is megcsillogtathatta tudását, tulajdonképpeni szakkommentátorként működött közre a birkózószőnyeg mellett.

„Amúgy is ott lettem volna, mert a bunyósmúltamból adódóan mindig hívnak, de így meg duplán jól jött ki, hogy a szövetség engem kért fel. Azt azért érzem, mi az, amit az emberek megértenek ebből a sportágból, illetve mit kell látniuk – igazából az egésznek az a titka, hogy érdekessé kell tenni. Sajnos az utóbbi időben kicsit unalmassá és idejétmúlttá vált a birkózás, valahogy újra divatossá kellene tenni. Lennének is ötleteim, csak az a baj, hogy sok mindenkin kellene ehhez keresztülverekednie magát az embernek, és az egyéb érdek is sok…”

Bárdosi hozzátette, kerek az élete, csak egyvalamit bán, hogy nem kicsivel később látta meg a napvilágot. „Azt nagyon sajnálom, hogy nem vagyok tizenöt évvel fiatalabb: most lenne igazán jó profinak lenni! Az én időmben egyáltalán nem voltak így megbecsülve a sportolók, ezt azért egy kicsit irigylem a maiaktól. Most mindenki szépen meg van fizetve, senkitől sem várják el, mint annak idején tőlünk, hogy gyakorlatilag ingyen és bérmentve dolgozzon. A jelenlegi körülményeket össze sem lehet hasonlítani azokkal, amelyek a mi időnkben voltak – akár a létesítményekre gondolok, akár a táplálkozásra és a többi… Mi sokszor annak is örültünk, ha volt egy gyúrónk. Ellenben manapság tényleg minden adva van, és mindenkinek csak arra kell koncentrálnia, ami a dolga. Mert a teljesítményt nálunk is ugyanúgy elvárták, csak hát abból a bizonyosból kellett volna várat építenünk… Szóval, most nagyon szívesen birkóznék – de azért így sem panaszkodom!”