Cselgáncs: jelentős szakmai változás mindkét szakág élén

Vágólapra másolva!
2017.11.01. 16:16
null
Pánczél Gábor a jövő építésének fontosságára hívta fel a figyelmet (Fotó: Nemzeti Sport)
Kevesebb mint ezer nappal a 2020-as tokiói olimpia előtt jelentős változtatásra szánta el magát a Magyar Judo Szövetség elnöksége, amely Pánczél Gábort a férfi, Toncs Pétert a női szakág vezetésével bízta meg.

 

 

Nagysolymosi Sándor elnöki tanácsadó és Hangyási László mesteredző javaslatára Dr. Tóth László, az MJSZ elnöke Pánczél Gábort és Toncs Pétert kérte fel a szakmai munka közvetlen irányítására. Pánczél Gábor a férfi, Toncs Péter a női szakágat vezeti majd.

„Már a riói olimpia után történnie kellett volna valaminek, de a budapesti világbajnokságra tekintettel még türelmet kapott a szakma. Most viszont már nincs mire várnunk. A 2020-as olimpia nagyjából eldőlt, azokból tudunk válogatni, akiket most ismerünk.”

„A későbbi olimpiákkal kapcsolatban azonban most kell elkezdenünk felelős gondolkodással együtt dolgozni, jövőt építeni” – vélekedett Pánczél Gábor. A KSI SE vezetőedzője korábban volt már az MJSZ szakmai alelnöke is, legsikeresebb tanítványa a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián és a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél.

„Az a közeli cél, hogy felálljon egy válogatott, amely csapatként dolgozik, csapatként szerepel, és az edzőkből, segítőkből álló háttérszemélyzet, amelynek szakmai tudását összefogva előre tudunk lépni” – mondta Toncs Péter, a BHSE vezetőedzője, aki többek között a vb-bronzérmes Hadfi Dániel, a négyszeres vb-érmes Mészáros Anett és az ugyancsak vb-bronzérmes Karakas Hedvig útját egyengette-egyengeti ma is – számolt be a változtatásról a judoinfo.hu.

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41
Ezek is érdekelhetik