Lovassport: Krucsó Szabolcs nyerte meg a díjugrató ob-t

Vágólapra másolva!
2017.09.10. 20:06
Krucsó Szabolcs nyerte vasárnap a Kiskunhalason rendezett díjugrató országos bajnokságot.

Az első fordulóban a 150 centis akadálypályát öt lovas teljesítette hibátlanul, Krucsó állt az élen Chacco Blue II nyergében, őt pedig Horváth Balázs követte PM Dianával.

A második körben az ötcentis emelés és a négynapos terhelés néhány teljesítményen kiütközött, de a két elsőszámú bajnokesélyes verőhiba nélkül ért célba. Krucsó Szabolcs ugyan kapott egy hibapontot a limitidő túllépéséért, de ez belefért számára, és először szerezte meg a bajnoki aranyat. A második Horváth Balázs lett, míg a harmadik helyre Reischl Márton jött fel hibátlan pályájával.

„Olyan lóval érkeztem a magyar bajnokságra, amely képességeit tekintve alkalmas volt a győzelemre is. Persze odáig hosszú az út. Horváth Balázs rutinos magyar bajnok, biztos voltam benne, hogy hibátlant megy. Ez nagy nyomás volt, de Chacco segített a nehéz pillanatokban” – mondta Krucsó, aki győzelméért egy Fiat Tipo személyautót is kapott.

A fiatal lovasok között ifj. Lázár Zoltán megvédte címét, annak ellenére, hogy július elején súlyos kézsérülést szenvedett a nyolcszoros fogathajtó világbajnok apja, Lázár Zoltán segédhajtójaként.

Legfrissebb hírek

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.18. 22:51

Az Aachenben remeklő magyar négyesfogathajtó nagyra törő terveket szövöget

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:28

Több mint 20 ország versenyzőit várják a 2027-es magyarországi FEI Kettesfogathajtó Világbajnokságra

Egyéb egyéni
2025.06.23. 10:56

Lovassport: példátlan díjugratósiker Somorján

Egyéb egyéni
2025.06.15. 19:22

Kaizinger Balázs feladta a tereplovaglást az egyik legnagyobb lovastusaversenyen

Egyéb egyéni
2025.06.14. 19:18

Kaizinger Balázs a 42. helyen áll a díjlovaglás után az egyik legnagyobb lovastusaversenyen

Egyéb egyéni
2025.06.13. 21:32

Díjlovagló-vk: magyar sikerek a fiatal lovasoknál Máriakálnokon

Egyéb egyéni
2025.05.17. 20:57

A Magyar Lovassportszövetség szerint elérhető a magyar csapat részvétele a Los Angeles-i olimpián

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:17
Ezek is érdekelhetik