Cselgáncs-vb: Bor kikapott az elődöntőben, a bronzért meccsel

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2017.09.02. 16:59
A brazil David Moura ipponnal győzött Bor Barna (+100 kg) ellen a budapesti világbajnokság elődöntőjében, így a magyar dzsúdós a bronzéremért küzdhet az utolsó meccsén.

A kétszeres Pánamerikai Játékok-győztes, világranglista-vezető, 2014-ben vb-5. brazil Moura egyébként Rafael Silva mögött a „rosszabbik” brazil nehézsúlyú, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lenne kiemelkedő képességű dzsúdós. És ezt Bor Barna ellen is bizonyította. A első perc végén a magyar dzsúdóst intették, majd 2:20 percnél ippont érően vitte földre az Atomerőmű kiválóságát.

Moura így bejutott a döntőbe, ott a címvédő, az elődöntőben véleményes győzelmet arató Teddy Riner lesz az ellenfele, míg Bor Barna a már említett Silva ellen lép szőnyegre a harmadik helyért.

Legfrissebb hírek

Bor Barna szerint nem lehetnek csalódottak a cselgáncs-vb után

Egyéb egyéni
5 órája

A nyolcaddöntőben búcsúzott a magyar válogatott a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
5 órája

Cselgáncs-vb: Sági és Vég is korán búcsúzott szerdán

Egyéb egyéni
2025.06.18. 12:40

Nehézségeiről is beszélt a vb-bronzérmes cselgáncsozó, Gyertyás Róza

Egyéb egyéni
2025.06.17. 17:35

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.06.17. 14:45

Cselgáncs-vb: orosz és japán arany a negyedik napon

Egyéb egyéni
2025.06.16. 19:40

Így vigasztalta Gyertyás Róza Pupp Rékát a cselgáncs-vb-n – videó

Egyéb egyéni
2025.06.16. 18:53

Gercsák Szabina a hetedik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.16. 15:20
Ezek is érdekelhetik