Öttusa Eb: mind a négy magyar férfi bejutott a döntőbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.21. 19:21
Mind a négy magyar induló bejutott a vasárnapi férfi döntőbe a minszki öttusa Európa-bajnokságon.

A pénteki selejtezőben két csoportban zajlottak a küzdelmek, mindegyikből az első 12 hely ért automatikusan finálét, további 12 versenyző pedig pontszáma alapján lépett tovább.

A mieink közül a legjobban az idén sokáig sérült Marosi Ádám kezdett, aki vívásban és úszásban is negyedik volt, így éppen negyedikként vághatott neki a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futásnak. Ennek végén az összetömörülő mezőnyben tizennegyedikként ért a célba, így pontszámmal került döntőbe.

Ugyanebben a csoportban – a B-ben – Kasza Róbert ezúttal a szokásosnál gyengébben vívott – 12 győzelem, 14 vereség –, de a medencében ő is az élcsoportba tartozott, ennek köszönhetően 12. volt a kombinált verseny előtt. Végül – az Eb eredményközlője szerint három másodperccel Marosi előtt – nyolcadikként futott be.

Az A csoportban szerepeltek a Demeter fivérek. A világkupa-sorozatban remeklő, Los Angelesben győztes, Kecskeméten második Bence pénteken gyengén vívott, kilenc győzelme mellé 16 vereség csúszott be, ami miatt nehéz helyzetbe került. Két szám után 21. volt, de a lövészetes futásban a második legjobb eredményt érte el, ezzel előrelépett a 18. helyre, s a pontszáma elég volt a folytatáshoz. Öccse, Gergely két pozícióval végzett előtte, így ő is finalista lett.

Az új szabályok szerint már nem kell előzetesen megadni a háromfős csapatok összeállítását, hanem majd a három legjobb eredmény számít a végelszámolásnál.

Az Eb szombaton a nők döntőjével folytatódik, négy magyar versenyző lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12
Ezek is érdekelhetik