Geokoldulás – Csinta Samu publicisztikája

A szászmagyarósi erősítőtorony messziről látszik, és messze földön híres volt. A Székelyföld és a Szászföld határán fekvő, jellegzetes építkezésével a régi szép időket idéző településen a kommunizmus utolsó évtizedeiben nem az evangélikus erődtemplom jelentette a fő attrakciót, hanem a dombon ágaskodó tévérelé. A fáma szerint volt egy kallantyú, annak elfordításával a székelyföldiek is nézhették volna a magyar televízió adásait, amelyet a szerencsés partiumiak már egy rozsdás kötőtű segítségével is élvezhettek. A ceausescui aranykor utolsó évtizedében még emberek ezrei időzítették nyári szabadságukat az aktuális futball-vb vagy olimpia idejére, és zarándokoltak érte Románia nyugati részébe.

Én is közéjük tartoztam, közben meg folyamatosan izgatott a relés mítosz. Aztán az 1986-os futball-vb selejtezőjének magyar–holland záró aktusa alkalmával én is bebocsátást nyertem a szentélybe. Egy bennfentes kíséretében szalámirudakkal és szilvapálinkával felszerelkezve érkeztünk az objektumhoz, a szajrét átadtuk a szász technikusnak, csendben bezsúfolódtunk további 20-25 ember – mint később megsúgták: többnyire szekusok – mellé, és vártuk a csodát. És tényleg: a technikus elfordított egy kallantyút, a képernyőn pedig megjelent a Népstadion. Csak Rob de Wit győztes gólja csorbította kissé az örömünket, de hamar túltettük rajta magunkat, miután Détáriék továbbjutása már korábban kikerekedett.

Az Andorra elleni szégyenmeccset sem láthatta az erdélyi sportszerető, hacsak nem keresett magának valami internetes kalózportált. Több mint két éve ugyanis a jogdíjas nemzetközi sportesemények magyar közvetítése helyén és idején a jogszabályokra való hivatkozással szabadkozó felirat jelenik meg a fekete képernyőn, jobbik esetben az adás hirtelen átvált a Duna World csatorna programjára. A geokódolás pedig lassan bevonult a leggyűlöltebb fogalmak közé, esetenként nyelvújító jelentőségű átkozódássorozatot gerjesztve a különböző közösségi hálókon. Mert hiába került be lassan az M4 és társai a különböző kábelszolgáltatók kínálatába, ha csak a Paks–Mezőkövesd rangadó és hasonló ártalmatlan események alkalmával világosodik ki a képernyő. Maradt a düh, a frusztráció és főleg az értetlenség. Miért nem?

Az illetékesek persze Budapesttől Tusnádfürdőig terjedő jól rezonáló fórumokon igyekeztek magyarázni a dolgot, miszerint a szerzői jogi korlátozások miatt kénytelenek kódolni a rangos sportesemények határon túli közvetítését. Még akkor is, ha például Romániában egyetlen tévécsatorna sem vásárolta meg az illető rendezvény közvetítési jogát. A külföldi jogtulajdonosok ugyanis a minél magasabb bevétel érdekében országonként értékesítik a sporteseményeket, az adott vásárló pedig csak saját országhatárain belül szolgáltathat, ezzel biztosítva a külföldi jogtulajdonosoknak, hogy teljes áron tudják értékesíteni a jogokat más-más, akár szomszédos országokban is. Ennek betartását szigorúan ellenőrzik, a mulasztásokat pedig súlyosan büntetik. Az ügy jogilag és logikailag is világos, csakhogy nem vesz tudomást egy sereg olyan helyzetről, amelynek eredője legalább száz évre vezethető vissza. Ezt persze a külföldi jogtulajdonos nem tudja – vagy nem akar tudomást venni róla –, a nemzetfájdalom egyébként is jogilag nehezen besorolható kategória.

Az értetlenséget fokozza, hogy korántsem valamennyi televízióadó tesz eleget a megkerülhetetlenül szigorúnak látszó nemzetközi szabályozásoknak. A szép emlékezetű franciaországi futball Eb ideje alatt például az STV1-en romániai szlovák barátaink gond nélkül nézhették a Szlovákia–Wales mérkőzést, és nemcsak azt. S hogy túlzott Trianon-érzékenységgel mégse vádolhassanak, álljon itt egy másik példa is: a ZDF vagy ARD a világ minden pontján előforduló németek jogos igényeinek kielégítése és emberi jogainak érvényesítése érdekében Tűzföldtől Kalinyingrádig teszi elérhetővé a német sportolók fellépéseit. Mert az az érvelés egyáltalán nem áll meg a lábán, hogy valamennyi közvetítésben ugyanazokból a kameraállásokból láthatjuk Vettel elsuhanó autóját, illetve Hosszú Katinka fordulóját.

Az olimpiai közvetítések során ugyanis a sportági küzdelmekről saját szempontjai szerint szerkesztett tartalmakat sugároz valamennyi tévé, s csak a döntőkhöz közeledve uniformizálódnak a közvetítések. Addig viszont látni kellett volna a Facebookon zajló eszeveszett hajszát: ki tud egy használható linket, amelyen látni Imre Géza vívását? És Erdélyben az sem mindegy, hogy jó esetben hűvösen cinikus román kommentár mellett lehetett-e ünnepelni Dzsudzsák portugáloknak lőtt góljait, vagy Hajdú B. gyújtóbombaszerű közvetítésében.

Nincs okunk kételkedni benne, hogy az illetékesek „küzdenek” a helyzet megváltoztatásán. Harci kedvüket nyílt levelek, elkeseredett tiltakozások és kancelláriák mélyén zajló egyeztetések tartják ébren. Precedensértékűnek ígérkezik, hogy az MTVA-nak sikerült megszereznie a jogot a 2018–2024-es időszak olimpiáinak magyar nyelven való közvetítésére valamennyi elcsatolt országrészben. A remények szerint ez a többi sportesemény ügyében zajló tárgyalások esetében is erős hivatkozási alap lehet. De üzenetnek az sem rossz, hogy legutóbb maga Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója is tarthatatlannak, a Kárpát-medencei magyarsághoz méltatlannak ítélte a helyzetet, és immár a megkerülhetetlen tárgyalási szempontok közé sorolta, hogy egy-egy megvásárolandó nemzetközi eseményközvetítési jog a teljes térségre érvényesíthető legyen. Állítása szerint a versenykorlátozó sportjogi tilalmak eltörléséért folytatott brüsszeli lobbizásba immár a magyar kormány is beszállt, ami vélhetően kölcsönöz némi pluszsúlyt a témának. Az Európai Unió szakbiztosa és az Európai Bizottság megszólításán túl a jogtulajdonosoknak tett pénzügyi ajánlat is lendíthet az ügyön, mely szerint Magyarország kész megvásárolni a sugárzási jogokat a Kárpát-medence magyarlakta területeire. A vizes világbajnokság ügyében máris van némi előrelépés, az osztrák és szlovén szolgáltatók üzleti érdekeit elvileg már nem zavarja a magyar közvetítés.

A felháborodott nézők sem ülnek azonban karba tett kézzel, internetes aláírásgyűjtést indítottak. „Tévéközvetítést az olimpiákról anyanyelven, határok nélkül!” – hangzik az akció szlogenje, amely a jelenlegi gyakorlat megváltoztatását kéri a NOB-tól. A játékok idején a testület ugyanis „elemi jogaitól fosztott meg több millió európai polgárt” – áll a fogalmazványban. Attól az emberi jogától, hogy anyanyelvén nézhesse a sportközvetítéseket, de a fogyasztói jogaitól is, amelyek alapvetően sérültek azáltal, hogy „a NOB a minél nagyobb közvetítési jogdíjak érdekében kizárólagossági közvetítési jogon alapulva, csak az adott országhatárokon belül tette lehetővé a közvetítést a nyertes tévétársaságoknak.” Hadd választhassák meg maguk a nézők, mikor melyik sportág közvetítését nézik, melyik adón és milyen nyelven.

A szakirodalom szerint geokódolással többek között teljes vagy részleges címek, településnevek földrajzi koordinátáját kérdezhetjük le. Talán még arról is lehet információt nyerni, hogy milyen nyelven beszélő emberek élnek abban a régióban. Jó lenne visszatérni ehhez a pacifista értelmezéshez. Akkor talán azt is könnyebb lenne elviselni, hogy Hosszú Katinka még románul csap győztesen célba a közelgő vizes világbajnokságon.