„Akkor a Real Madrid se induljon jövőre a Bajnokok Ligájában, csak az Európa-ligában!”
„Usain Boltnak sem kellett választania, hogy száz vagy kétszáz méteren indul-e.”
„Vajon Michael Phelpsszel meg merte volna csinálni ezt a FINA?”
Néhány elégedetlen hozzászólás a Nemzeti Sport Online követőitől, amióta a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) bejelentette, hogy az idei világkupa-sorozatban állomásonként legfeljebb négy számban állhatnak rajthoz az úszók – ez leginkább Hosszú Katinkának fájhat, aki a tavalyi 105 érem után az idén legjobb esetben is 36-szor állhat dobogóra.
| Borbély Zoltán sportjogász: „A sportjog alaptétele az önszabályozás, a sportági szakszövetségek meghatározhatják a saját szabályrendszerüket, amely nem ütközhet magasabb szintű jogokba, például európai uniós elvekbe vagy emberi alapjogokba. A nemzetközi szövetségek úgy működnek, mint egy kis parlament: meghatározhatják a versenyek szabályait, az indulók számát egy adott országból, az utánpótlásrendszert, és így tovább – s mivel a versenyzők a szövetségek tagjai, alárendelik magukat a döntéseiknek. Az ilyen döntések személyre szabottnak tűnhetnek, de ha nem lennének korlátozások, akkor a szolidaritás elve sérülne. Hosszú Katinka esetében viszont az indulási jogot korlátozzák. A versenybizottság határozatát meg lehet támadni, de alapvetően nem a versenyző, hanem a hazai szövetség tudja megtenni ezt, ha akarja – először „házon belül”, a tanácsnál vagy a közgyűlésnél, ha itt nem jár sikerrel, akkor a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál. A FINA döntése nem jogsértő, de felvethető, hogy kikérték-e előtte a legfelsőbb döntéshozó szerv vagy a versenyzők véleményét… Valamilyen magasabb szintű fórum elé kellene vinni az ügyet legalább véleményezésre.” |
A FINA azt reméli, hogy minél több világklasszis úszó vesz részt a világkupán, és a versenyek izgalmasabbak lesznek, Hosszú viszont joggal dühös, hiszen a Shane Tusuppal felépített módszer alapja éppen a folyamatos versenyzés, a páros brandet épített, rengeteg érmet s velük együtt pénzt nyert. A 28 éves úszó olyannyira komolyan vette a sorozatot, hogy háromszoros olimpiai bajnokként, Rio után néhány nappal is rajtkőre lépett.
Hogy az egyeduralmat megszüntetni akaró FINA-nak vagy a fantasztikus eredményessége miatt hátráltatott Hosszúnak van-e igaza, arra az idő, pontosabban az idei vk-sorozat megadja a választ – egy biztos, nem olyan könnyű a döntés, mint azt az első reakciók alapján gondolhatnánk. Döntőbíráskodás helyett egy összeállítást készítettünk arról, hogy más sportágakban miként változtak a szabályok a dominancia elkerüléséért.
Álcázott döntés, faji motiváció
Férfi kosármeccs zsákolás nélkül – elég morbid, nem? Pedig 1967 és 1976 között az amerikai egyetemi ligában (NCAA) betiltották egy bizonyos Lew Alcindor nevű játékos miatt. Az utóbb Kareem Abdul-Jabbarként hat NBA-bajnoki címet szerző legendának a 218 centiméterével nyilván nagy előnyt jelentett a zsákolás lehetősége a palánk alatt – ezt próbálták megvonni tőle. Az NCAA a sérülésveszéllyel indokolta a döntést, ám ez csupán kifogás volt: az enyhébb verzió szerint szimplán lenézték ezt a pontszerzési módot, hiszen ügyesség helyett inkább a jó fizikumra volt szükség hozzá.
De évekkel később Abdul-Jabbar és edzők, szakértők is úgy nyilatkoztak, hogy nem is ez állt a háttérben, hanem a bőrszín; szerintük azért kellett betiltani a zsákolást, hogy az atletikusabb színes bőrű játékosok ne alázzák meg ezzel az alacsonyabb fehér ellenfeleiket.
Az észak-amerikai profi bajnokságokban amúgy rengeteg szabály – többek között a draftrendszer – szolgálja azt a célt, hogy ne legyen hosszú távú dominancia a ligákban. Persze vitatott döntések így is bőven vannak, 2011-ben például a zseniális irányító, Chris Paul a Los Angeles Lakershez szerződött volna, ám az utolsó pillanatban a ligaelnök megvétózta az üzletet, mondván, túl erős lenne a kaliforniai együttes. Ezt az indoklást többször is emlegették a kritikusok, legutóbb, amikor Kevin Durant a félelmetesen erős Golden State Warriorshoz igazolhatott…
Apropó, túl jó! Atlétikában Uwe Hohn a mai napig az egyetlen gerelyhajító, aki a 100 métert is túldobta. A keletnémet sportoló 1984 júliusában 104.80-as eredményével 5.08 méterrel javította meg a világcsúcsot. A döntéshozók ezt követően a nézők biztonságára hivatkozva új típusú gerelyt vezettek be, amelynek előbbre került a súlypontja, és növelték a légellenállását, az új eszközzel pedig nagyjából tíz százalékkal gyengébb eredményeket értek el az atléták.
A nagymenők lobbiereje
| Hogy a küzdősportok és az ellenpélda se maradjon ki, felidézzük Alekszandr Karelin esetét. A birkózás történetének szó szerint is egyik legnagyobb alakja, a félelmetes, kétméteres és 130 kilós „szibériai medve” 13 éven keresztül maradt veretlen, ez idő alatt három olimpiai és kilenc világbajnoki címet gyűjtött be a nehézsúlyú kötöttfogásúak között. Ő lehetett volna az első négyszeres olimpiai bajnok birkózó, ám a 2000-es sydneyi játékok döntőjében egy sehol sem jegyzett wyomingi farmerfiú, Rulon Gardner csodaszámba menő, 1:0-s győzelmet aratott felette. Az orosz óriás azonban ettől még továbbra is a sportág arca maradt, mindenki ismerte és elismerte, így amikor pályafutása végén egyre inkább elszaladt a súlya, s már nem tudott belefogyni a nehézsúlyba sem, ezt inkább kitolták a felső súlyhatárt a „kedvéért”… |
Ha van sportág, amelyben folyamatosan változtatják a szabályokat, akkor az a Formula–1: az istállóknak, a mérnököknek és a versenyzőknek évről évre jelentős módosításoknak kell megfelelniük, amelyek ugyancsak egy-egy aktuálisan uralkodó csapat dominanciáját hivatottak csökkenteni – több-kevesebb sikerrel…
A legmarkánsabb példa erre az elmúlt évekből a Red Bull istálló „ellehetetlenítése”. Az osztrák csapat 2010 és 2013 között magánistállóként is uralni tudta az F1-et, ami igencsak szúrta a hagyományos nagy gyártók szemét.
Mivel a Red Bull a dominanciáját elsősorban Adrian Newey tervezőzseni kreatív aerodinamikai megoldásainak köszönhette, ezeket folyamatosan korlátozva próbálták visszafogni a csapatot, de hiába, Newey mindig kitalált egy-egy újabb trükköt.
Végül a „nagyok” addig-addig lobbiztak, hogy 2014-re teljesen újraírták a szabálykönyvet: az erőforrást helyezték a középpontba, az aerodinamikát minden téren annyira korlátozták, hogy gyakorlatilag nem maradt lehetőség a kreatív ötletek megvalósítására. Az eredmény: 2013 második felében az összes futamot a Red Bull nyerte meg, 2014 óta, vagyis több mint három éve viszont összesen csak ötöt…
A „túl jók” szabályozása
Jégkorongban is számos példát találhatunk specifikusan egy adott személy vagy csapat miatt meghozott szabályra. Minden idők egyik legjobb kapusa, az NHL-ben a mai napig a legtöbb győzelem és kapott gól nélküli meccs rekordját tartó Martin Brodeur például a kapujából kikorcsolyázva is annyira korongbiztos volt, hogy a védők helyett sokszor saját maga startolt rá az ellenfél által a támadóharmadba belőtt korongra, hogy aztán kilője onnan.
2005-ben meg is hozták az NHL-ben a mai napig érvényes szabályt: felfestettek a kapu mögé egy trapézt, a kapusok innentől az alapvonal mögött csak ezen a kis területen belül játszhatják meg a korongot. De korábban hoztak szabályokat többek között a legendás Wayne Gretzky-féle Edmonton Oilers és a rekordbajnok Montréal Canadiens miatt is, mert „túl jók” voltak.
Utóbbinak köszönhető, például, hogy 1956-ban bevezették a(z ugyancsak máig érvényes) módosítást, hogy ha a kétperces kisbüntetés alatt, azaz emberelőnyben az ellenfél betalál, akkor a góllal a büntetett csapat kiegészül – ezt azért kellett meghozni, mert 1956 előtt a góllal nem telt le a kiállítás, így a kétpercnyi emberelőny alatt annyi gólt üthetett egy csapat, amennyit nem szégyellt. A kor egyeduralkodójának számító Canadiens rendre kegyetlenül kihasználta ezt…
