Torna-vk: nem Berki volt a legjobb magyar lólengésben

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.05.13. 20:23
Három dobogós helyezést szereztek a magyar tornászok a koperi világkupa szerenkénti döntőinek első napján.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a legjobban Kállai Zoltán szerepelt, aki lólengésben másodikként, ugyanitt Berki Krisztián harmadikként zárt, míg a nőknél Dévai Boglárka ugrásban ezüstérmet érdemelt ki.

A GP-győztes Kállainak a fináléban sikerült javítania a kvalifikációban kapott pontszámán, így 14.700 ponttal ezüstérmes lett. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berkinek korrigálnia kellett gyakorlata elején, ezzel súlyos tizedeket veszített, a zsűri 14.600 pontra értékelte produkcióját, mellyel a dobogó harmadik fokára állhatott.

Az Eb-bronzérmes Dévai a selejtezőben elszenvedett sérülése után nyaki fájdalmakkal indult a döntőben, ahol második ugrását szépen kivitelezte, és 14.150 ponttal megtartotta selejtezőbeli második pozícióját.

A szerenkénti döntők vasárnap folytatódnak: Al-Salty Dália gerendán, Vecsernyés Dávid pedig nyújtón lesz érdekelt.

Kállai Zoltán: Nem volt tökéletes gyakorlat, de mondhatjuk, hogy jól sikerült, maradt benne egy picike hiba, de elegendő volt a második helyre. Most 6.1-ből indult a gyakorlatom, ez a teljes, normális gyakorlatom. Magasabban volt a kiinduló, mint a selejtezőben, és a végpontszám is magasabb lett. Elégedett vagyok, mert Eb után vagyunk, az első félévnek a vége felé, és mindenki fáradtabb már ilyenkor, de ennek ellenére jól sikerült a gyakorlat.

Berki Krisztián: Nem lett volna rossz gyakorlat, az ellenolló kézállásban volt egy pici erőlködésem, mert nem úgy jött ki, ahogy szerettem volna, és elég sok energiát felemésztett, utána a leugrásban C-vel ugrottam le az E-érték helyett. Így a végére, ha jól számolom, kiesett négy tizedem, így csak 5.8-ból indultam, 8.8 lett a kiviteli pontszámom, úgyhogy ez a 14.600 úgy gondolom, hogy reális. Az Európa-bajnokság óta próbáljuk szinten tartani a gyakorlatot, természetesen ugyanolyan formában nem tudok lenni, mint az Eb-n voltam, de talán ez így is van rendjén, nem lehet a végsőkig fizikálisan és mentálisan is ugyanazon a szinten lenni. Várható volt, hogyha egy picit korrigálnom kell, akkor sajnos benne van, hogy nem biztos, hogy jól tudom végigcsinálni a gyakorlatot, de azt kell mondjam, hogy szerencsére eljutottam a végéig, igaz, hogy a leugrás nem sikerült, de a többi az rendben volt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik