Sznúker-vb: meglepetés a köbön, a Hegylakó legyőzte Trumpot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.19. 23:57
A sznúker-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését szállította Rory McLeod azzal, hogy az első forduló keddi játéknapján 10:8 legyőzte a második helyen kiemelt Judd Trumpot.

A Trump–McLeod meccs a papírformának megfelelően indult még kedden: a második helyen kiemeltként, így a vb egyik legnagyobb favoritjaként játszó Judd Trump 4:0-s vezetésre tett szert. Azonban a folytatás mindenkit sokkolt, a 46 évével a főtábla legidősebb játékosaként versenyző McLeod sorozatban öt frémet nyert, így előnnyel várhatta a szerdai befejezést.

Bár az érintett egyelőre nem erősítette meg, de Judd Trump valószínűleg vállfájdalmakkal küzdött, nem tudott megfelelően koncentrálni. McLeod nem játszott kiemelkedően – az egész meccsen nem született száz fölötti brék –, de kihasználta a váratlan lehetőséget, és végül 10:8-ra megnyerte az összecsapást.

„Ez zseniális. Négyfrémes hátrányban nyugodt maradtam. Judd mindent belökött. Ilyenkor nem sok mindent tehetsz, ki kell várnod az idődet. Önkívületben játszhattam, nem figyeltem, hogy éppen milyen eredménynél tartunk, Megpróbáltam nem túlságosan agyalni a dolgokon, mert valahogy fel kell oldanod a nyomást” – értékelte a csatát McLeod.

A neve miatt természetesen a „Hegylakó” becenévre hallgató McLeod a következő körben a skót Stephen Maguire-rel játszik.

SZNÚKER, VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
1. FORDULÓ

McLeod (angol)–Trump (angol, 2.) 10:8
Dott (skót)–Carter (angol, 10.) 10:7
Hsziao Kuo-tung (kínai)–Day (walesi, 16.) 10:4
Részeredmények
Hawkins (angol, 7.)–Ford (angol) 7:2
N. Robertson (ausztrál, 9.)–Szengkam (thaiföldi) 8:1

A párosítás (ágrajz szerint)

Selby (angol, 1.)–O'Brien (ír) 10:2
Hsziao Kuo-tung (kínai)–Day (walesi, 16.) 10:4

N. Robertson (ausztrál, 9.)–Szengkam (thaiföldi)
Fu (hongkongi, 8.)–Brecel (belga) 10:9

Murphy (angol, 5.)–Jen Ping-tao (kínai) 10:8
O'Sullivan (angol, 12.)–G. Wilson (angol) 10:7

Liang Ven-po (kínai, 13.)–Carrington (angol) 10:7
Ting Csün-huj (kínai, 4.)–Csou Jüe-lung (kínai) 10:5

Bingham (angol, 3.)–Ebdon (angol) 10:5
K. Wilson (angol, 14.)–Grace (angol) 10:6

Allen (északír, 11.)–J. Robertson (angol) 10:8
Higgins (skót, 6.)–Gould (angol) 10:6

Hawkins (angol, 7.)–Ford (angol)
Dott (skót)–Carter (angol, 10.) 10:7

Maguire (skót)–McGill (skót, 15.) 10:2

Legfrissebb hírek

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
2025.05.06. 13:46

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.05. 21:37

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26
Ezek is érdekelhetik