Torna: nem jutott döntőbe a férfi válogatott Stuttgartban

Vágólapra másolva!
2017.03.17. 20:42
Címkék
A magyar férfi tornászválogatott a 11. helyen végzett a német szövetség stuttgarti nemzetközi csapatversenyének pénteki selejtezőjében, így nem jutott döntőbe.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Kardos Botond, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid, Schweigert Dávid, Vágner Levente összetételű csapat szereplésében kisebb hibák előfordultak, ezek a korábbi sérüléseknek tudhatók be, ennek ellenére a válogatott biztatóan, kiegyensúlyozottan teljesített.

A selejtezőben öt tornászból négy léphetett a szerekhez, de csak háromnak az eredménye számított, míg a döntőben két tornász indulhat minden csapatból, és mindkettő versenyez mind a hat szeren. A döntőbe csak a legjobb hat csapat került be.

„Sokkal jobbat tornáztak, mint a csapatbajnokságon, igaz, voltak apróbb hibák, de mindent összevetve nagyon jól teljesített a csapat, a 11. hely reális. Természetesen egy egészséges csapattal sokkal jobb lett volna, de azt kell mondjam, a felkészülés ezen szakaszában elégedett vagyok a teljesítményükkel" – nyilatkozta Sóvágó Lajos szövetségi kapitány.

A magyar válogatott hétfőtől újabb egy hétig Tatán edzőtáborozik.

Legfrissebb hírek

Két hely foglalt, kettő még szabad – harc a vb-csapatba kerülésért

Torna
2025.08.16. 12:04

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

Visszatért Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász

Torna
2025.07.25. 08:57

Visszavonult Nina Derwael olimpiai bajnok tornász

Torna
2025.07.15. 21:44

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32

Torna: domináltak a KSI-s lányok az ifjúsági országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.04. 14:49

Czifra Bettina Lili: A saját vállamra tettem terhet, mert mindig sokat várok el magamtól

Egyéb egyéni
2025.06.04. 09:34

Torna Eb: Mészáros Krisztofer hatodik lett nyújtón

Torna
2025.05.31. 17:13
Ezek is érdekelhetik