Sportruházat: a muszlim nők speciális fejkendőt hordhatnak – képek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.08. 11:19
null
Az arcot szabadon hagyó, de a hajat, nyakat és vállakat elfedő sporthidzsáb jövőre kerül a boltokba fekete, szürke és sötétkék színben
Hidzsábot, azaz női fejkendőt fejlesztett ki muszlim sportolóknak a Nike sportszergyártó cég. Az amerikai vállalat tájékoztatása szerint egy évig tartott a fejlesztési folyamat, melyben többek között Zahra Lari, az Egyesült Arab Emírségek első női műkorcsolyázója is részt vett.

 

„El sem tudom hinni, hogy végre itt van” – örvendezett közösségi oldalán a 22 éves versenyző, aki a jövő évi, pjongcsangi téli olimpiára készül.

Az arcot szabadon hagyó, de a hajat, nyakat és vállakat elfedő sporthidzsáb jövőre kerül a boltokba fekete, szürke és sötétkék színben.

Tavaly nyáron a vívó Ibtihaj Muhammad volt az első amerikai sportoló, aki kendőben szerepelt az olimpián, és a kardcsapat tagjaként bronzérmet nyert Rióban.

Októberben a jordániai U17-es női világbajnokságon viseltek először labdarúgók hidzsábot nemzetközi eseményen, miután a sportág nemzetközi szövetsége 2014-ben felfüggesztette a hajkendőre vonatkozó tilalmat.

A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség ugyanakkor nem engedélyezi tornáin a hidzsáb viselését.


 

 

Legfrissebb hírek

Történelmi lépés! 70 év után távozik a német sportszergyártó óriás a nationalelftől

Német labdarúgás
2024.03.22. 10:30

Barca: váratlan döntés, Laportáék szakíthatnak a sportszergyártóval – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2024.03.01. 19:38

Man. City: Haaland a legjobban kereső labdarúgók egyike lehet

Angol labdarúgás
2023.02.27. 21:42

MU: hiába ejtették a vádakat, Greenwoodot nem fogadta vissza a sportszergyártó cég

Angol labdarúgás
2023.02.07. 16:35

Real Madrid: szuperhősök bőrébe bújtak a klub sztárjai

Spanyol labdarúgás
2022.10.28. 17:58

Fotó: csúnya hiba a Nike-tól, PSG-fotóval hirdette a Barca új mezét

Spanyol labdarúgás
2022.07.17. 15:44

Eb 2020: színkavalkád – tekintse meg a 24 csapat mezeit!

Foci Eb 2020
2021.06.03. 12:50

PSG: „A király visszatért!” – Neymar nagy bejelentést tett

Minden más foci
2020.09.12. 10:59
Ezek is érdekelhetik