Vívás: A gála másnapján előjött belőlem az élsportoló – Szilágyi

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2017.01.13. 22:42
null
Szilágyi Áron (Fotó: Koncz György)
Tavalyi olimpiai címvédése után majdhogynem természetes volt, hogy a sportújságírók Szilágyi Áront választják 2016 legjobb férfi sportolójának. A bajnok örül is a díjnak, de az ünneplés másnapja már a konditeremben találta – nagy versenyek az idén is várnak rá ugyanis.

– A 2016-os esztendő legjobb férfi sportolójává választották az újságírók – nagy meglepetést azért nem keltett a győzelme…
– Ünnepelni mentem a Nemzeti Színházba, és ez független volt attól, elnyerem-e a címet, vagy sem – válaszolta Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó a Nemzeti Sport kérdésére. – Már az nagyszerű, hogy létezik egy gála, amely a magyar sportsikereket van hivatva ünnepelni, emellett pedig igen illusztris társaságba kerültem csütörtökön, bármerre néztem, olimpiai bajnokokat láttam magam körül.

– Ne szerénykedjen, közéjük tartozik!
– Nehéz azért ezt felfogni, szerintem igazából erre csak a pályafutása után döbben rá az ember. Egyelőre még a díjat sem igen tudom, hová tegyem, hogyan is érezzek vele kapcsolatosan, maradjunk annyiban, hogy nagyon örülök neki.

– Lassan ébredezik Szilágyi Áronban a „páston a torkodat is átharapom” érzés?
– Amikor a gála másnapján reggel lementem a konditerembe, és bőszen emelgettem a tárcsákat, előjött belőlem az élsportoló: van versenylázam, van pengeéhségem, tele vagyok motivációval. Ezzel együtt nem szabad kapkodni, az idén lesz két nagyon fontos verseny, az Európa- és a világbajnokság, arra kell időzítenünk a csúcsformát. Mindent megteszek azért, hogy a dobogóra felküzdjem magam ezen a két versenyen.

AZ ESKÜVŐJÉRE KÉSZÜLŐ SZILÁGYI ÁRONNAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 20:57

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Arányérzék – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.09.05. 00:03
Ezek is érdekelhetik