Diákolimpia: díjazták a legjobb eredménnyel rendelkező iskolákat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.16. 13:57
A 2015/16-os tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szerepelt köznevelési intézményeket és testnevelő tanáraikat díjazta hétfőn a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ).

A Magyar Tudományos Akadémia épületében megtartott ünnepségen Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az utánpótlássport legfontosabb alappillére a diáksport. „Tavaly 270 ezren indultak a szövetség versenyein, a mindennapos testnevelésnek köszönhetően pedig több mint egymillió gyermek mozog naponta” - emlékeztetett Sárfalvi Péter, külön üdvözölve az idén 30 éves diákolimpiai mozgalmat.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke felidézte, hogy szeptemberben a húsz EU-tagállamot érintő Európai Diáksport Nap programjain másfél millió gyermek vett részt. „Idén állami segítséggel készülünk a jubileumi, 30. diákolimpiára, az országos döntőnek Debrecen ad otthont júniusban, hat sportágban mintegy 1500 gyerek részvételével” - jelentette ki az MDSZ vezetője.

Ezután Sárfalvi Péter és Balogh Gábor elismerő okleveleket és plaketteket adott át a diákolimpiákon legsikeresebben szerepelt iskolák képviselőinek. Az MDSZ összesen 5 millió forintot osztott szét, megjutalmazva 15 iskolát, 20 testnevelő tanárt és három rendezvényszervezőt.

Az általános iskolák között a tavaly második Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola volt a legeredményesebb, megelőzve a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskolát, valamint a Budapest XVII. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskolát. A középiskolák versenyében a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium lett az első, a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium a második, a veszprémi Vetési Albert Gimnázium pedig a harmadik.

Ismét külön értékelték azokat az iskolákat, amelyekben kétszáznál kevesebb diákot oktatnak. Ebben a kategóriában a szügyi Madách Imre Általános Iskola bizonyult a legjobbnak. Szintén elismerésben részesítették a 19 megye, valamint Budapest legeredményesebb testnevelő tanárát, valamint díjat kaptak a legjobb diákolimpiai rendezvények szervezői is.

Legfrissebb hírek

Közel félmillióan vettek részt a Magyar Diáksport Napján

Egyéb egyéni
2024.09.27. 16:39

Ők nyerték a K&H mozdulj! az év tesitanára országos díjakat

Egyéb egyéni
2024.06.20. 16:18

Folyamatosan növekszik a diákolimpia résztvevőinek száma

Egyéb egyéni
2024.05.24. 10:30

Hogyan segíthetnek a sportklubok az iskolások mozgásra ösztönzésében?

Egyéb egyéni
2024.04.24. 08:33

Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Egyéb egyéni
2024.03.25. 08:11

Diáksport: a BDSZ díjazta a diákolimpiák budapesti legjobbjait

Egyéb egyéni
2024.02.01. 17:42

Megtartotta az előző tanévre vonatkozó díjátadóját a Magyar Diáksport Szövetség

Egyéb egyéni
2024.01.19. 13:47

MDSZ: elindult az Aktív Iskola program

Egyéb egyéni
2023.09.29. 15:27
Ezek is érdekelhetik