Asztalitenisz: Póta párosban az elődöntőig jutott Stockholmban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.19. 18:44
Póta Georgina a hazai színeket képviselő Matilda Ekholm oldalán az elődöntőig jutott az asztaliteniszezők 70 ezer dollár összdíjazású stockholmi World Tour-versenyén.

A magyar, svéd duó a 16-os főtábla első fordulójában egy luxemburgi, amerikai kettőst búcsúztatott, majd a szingapúri Lin Je, Ceng Csien párosnál is jobbnak bizonyult, ugyancsak három szettben. Az elődöntőben aztán az első helyen kiemelt, dél-koreai Dzseon Dzsi Hi, Jang Ha Eun duó már túl nagy falatnak bizonyult, 3:1 lett a végeredmény „oda”.

A friss Eb-bronzérmes Madarász Dóra és a romániai Szőcs Bernadette kettőse is sikerrel vette a nyitókört, ők azonban a negyeddöntőben búcsúztak.

Póta egyesben a 64-es főtábla második fordulójában esett ki, míg Madarász ebben a versenyszámban már az első meccsét elvesztette – a nemzetközi szövetség honlapja alapján.

Legfrissebb hírek

Női asztalitenisz BL: francia, portugál és spanyol ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb csapat
2025.07.20. 20:03

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.07.10. 13:28

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 10:20

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.26. 14:57

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:07

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56
Ezek is érdekelhetik