Nemzetközi Fair Play: Sárosit és Portischt is díjazták

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.15. 22:33
Tizenegy sportember, köztük két magyar, Sárosi Laura és Portisch Lajos részesült elismerésben a Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB) szombati budapesti díjátadó ünnepségén.

A Magyar Tudományos Akadémia épületében megtartott gálán Kamuti Jenő, az NFPB délelőtt újraválasztott elnöke kiemelte: akik most díjat kaptak, azok mind a fair play nagykövetei és megmutatták, hogyan lehet becsületesen sportolni.

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke beszédében Pierre de Coubertint idézte, aki szerint a becsületes játékkal elért győzelem az egyetlen út. Hozzátette: a sport a nevelés eszköze, a demokrácia iskolája, s egy spanyol mondás szerint arra szolgál, hogy felkészítse a testet a lélek virtusainak megvalósítására, mindenekelőtt a becsületességre.

Az ünnepségen ezúttal is fair play cselekedet, a fair play népszerűsítése, illetve fair play életmű kategóriában osztottak ki trófeát és/vagy diplomát, emellett Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének ifjúsági fair play díja is gazdára talált.

Sárosi Laura tollaslabdázó idei sportszerű cselekedetéért speciális fair play diplomát kapott, míg a sakkozó Portisch Lajos életmű kategóriában emlékplakettet vehetett át.

A riói kvótáért harcoló Sárosi az áprilisi a franciaországi Eb második körében 1:0-ra vezetett a negyedik helyen kiemelt német Karin Schnaase ellen, amikor ellenfelének elszakadt a cipője. A szabályok szerint a játékos nem hagyhatja el a pályát, a németnek pedig nem volt tartalék cipője, így a magyar tollaslabdázó könnyedén megnyerhette volna a mérkőzést és ezzel nagy lépést tett volna a kvótaszerzés felé, ő azonban odaadta tartalék cipőjét ellenfelének, aki végül legyőzte őt. Sárosi később ranglistahelyezésével így is indulhatott az olimpián.

A magyar versenyző nem tudott megjelenni a gálán. A sakkolimpiai bajnok Portisch, a Nemzet Sportolója azzal érdemelte ki az elismerést – amint az méltatásában olvasható –, hogy „sosem a díjakért játszott, hanem a játék öröméért és a verseny kedvéért”, illetve „sportolói karrierjét a sportszerűség szellemében folytatta, és valódi példakép lett a fiatalabb sakkozó nemzedéknek”.

Legfrissebb hírek

Tollaslabda: sűrű időszak előtt a korosztályos versenyzők

Utánpótlássport
2025.02.23. 09:06

Tollaslabda: Szabó-ezüst az U19-es magyar nemzetközi bajnokságon

Utánpótlássport
2025.02.11. 14:33

A tollaslabda olimpiai bajnok vegyes párosának hölgytagja is elköszönt a válogatottól

Egyéb egyéni
2025.01.05. 11:09

Tollaslabda: kontinensviadalokon bizonyíthatott az utánpótlás 2024-ben

Utánpótlássport
2024.12.21. 09:02

Tollaslabda: Mintha szárnyaltam volna – Szabó Zsófi az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2024.12.13. 20:23

Tollaslabda: Szabó Zsófi a negyeddöntőig jutott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2024.12.05. 15:58

Tollaslabda: helytálltak az U19-es Eb csapatversenyében a magyarok

Utánpótlássport
2024.12.01. 16:02

Tollaslabda: kedden kezdődik az U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2024.11.25. 09:07
Ezek is érdekelhetik