Tollaslabda: többen is tripláztak az U19-es országos bajnokságon

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.27. 18:27
null
Pécsett rendezték meg az U19-es és az U11-es korosztály országos bajnokságát; az idősebbek között Mesterházy Milán és Karalyos Etelka is három számban döntőzött.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, fontos időszak kezdődött meg az utánpótláskorú tollaslabdázóknak március végén, amikor a felnőttel együtt megrendezték az U15-ös országos bajnokságot, ami az első volt a tavasszal szokásos korosztályos ob-k sorában. 

Április utolsó hétvégéjén az U19-esek és az U11-esek közös viadalára került sor Pécsett, ahol a korosztályok színe-java (pár kivétellel) felvonult, hiszen az ob minden évben a leginkább várt versenyek között van, ráadásul az idősebbek esetében a válogatottságról is dönthet az esemény. Az esztendő második felében Indiában U19-es világbajnokságot rendeznek, amin a magyar csapat indulása is várható, ez pedig még egy löket motivációt adhatott a fiataloknak.

A korosztályban ketten is kimaxolták az eseményt, legalábbis a döntőbe jutás tekintetében: Mesterházy Milán és Karalyos Etelka mindhárom számban, amiben elindulhatott, a fináléig masírozott.

és mindhárom számban, amiben elindulhatott, a fináléig masírozott.

A 2007-es születésű Mesterházy (Multi Alarm SE) négy meccset nyerve szerezte meg az első helyet fiú egyesben, a döntőben a nála két évvel fiatalabb Pető Balázst (FBSE) múlta felül, az elődöntőben viszont jobban meg kellett izzadnia a szintén 2009-es Ágai Zénó (VSD) ellen, a négy között mindkét szettet két ponttal nyerte meg. A harmadik helyre Ágai mellett Csernyánszki Balázs (2007, DSC-SI) ért oda. A lányok között egyesben Szabó Zsófi esélyeshez méltó módon magabiztos győzelmekkel lett aranyérmes, a döntőben a már említett Karalyos Etelkát (2008, Hajdú TSE) verte, harmadikként Boros Maja (2009, VSD) és Pinke Anna (2008, FBSE) zárt. 

A fiú párosoknál Mesterházy ismét első helyet ünnepelhetett, a csapattársával, Palkovics Péterrel (2008) nyert háromszettes fináléban Ágai és Pető duója ellen. A lányok között Karalyos és Pinke diadalmaskodott, Boros és Papp Emma (2010, CET SE) sima döntőben kapott ki. A vegyespárosok mezőnyében Karalyos megszerezte a második aranyérmét, egyben a harmadik medálját, Csernyánszkival közösen múlta felül Mesterházy és Szabó duóját. Mesterházy nem állt messze, hogy a harmadik aranyérmét is begyűjtse, ám végül az előbbi duó két szoros szettben győzött.

Ne feledkezzünk meg az U11-esekről sem: a 2015-ös korosztályban csak egyesben mérkőztek meg a fiatalok, a fiúk között Biszak Nimród (Multicolor SE) Nagy Barnabást (Zsámbéki SE) győzte le a döntőben, míg a lányoknál Balázs Titanilla (Seregélyesi PDSE) Kincses Odett (Auróra SE) ellen ünnepelhetett.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: Mesterházy Milán Forrás: MTLSZ, archív)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
9 órája

Öttusa: az U19-esek vb-je zárja a korosztályos világversenyek sorát

Utánpótlássport
12 órája

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
17 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
22 órája

Vízilabda: vereséggel kezdett a magyar U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.11. 10:33

A jövő sztárjai: irány Amerika a StudyNSport-tal!

Utánpótlássport
2025.08.11. 08:49

Kosárlabda: megnyerte a B-divíziós női U20-as Eb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
2025.08.10. 21:02

Atlétika: két arany- és egy ezüstérem az U20-as Eb utolsó napján

Utánpótlássport
2025.08.10. 20:01
Ezek is érdekelhetik