Négyesfogathajtó-vb: a címvédő vezet, Lázár 7. díjhajtásban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.02. 17:50
A címvédő ausztrál Boyd Exell vezet a pénteken befejeződött díjhajtás után a hollandiai Bredában zajló négyesfogathajtó-világbajnokságon, melynek első számát követően legjobb magyarként Lázár Zoltán hetedik, a csapat pedig negyedik.

A mezőny első fele csütörtökön szerepelt a díjhajtó négyszögben, a másik 28 versenyző pedig pénteken, köztük a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József, aki 49.97 hibapontot kapott, így kilencedik lett. A csak egyéniben érdekelt Móró Lajos 58.11-gyel zárt, ezzel az öt magyar közül ő várja leghátrébbról a folytatást, mivel a 28. pozíciót foglalja el.

A kettes- és négyesfogathajtásban összesen nyolcszoros világbajnok Lázár Zoltán csütörtökön még harmadik volt, de pénteken négyen is megelőzték – köztük a legutóbbi három vb-n győztes Exell –, így hetedikként zárta a számot. A csak egyéniben érdekelt Váczi István a 14., míg ifj. Dobrovitz a 27. helyen áll.

A csapatversenyben a magyarok negyedik helyet szerezték meg a nyitószámban a címvédő hollandok, továbbá az amerikaiak és az ausztrálok mögött. Minden számban a triók két legjobb embere számít, azaz a legrosszabb eredmény mindig kiesik, a magyarok esetében ezúttal ifj. Dobrovitzé.

Szombaton a maratonhajtással folytatódik, majd vasárnap az akadályhajtással zárul a verseny.

Állás a díjhajtás után (a vb honlapja alapján)
Egyéni

1. Boyd Exell (ausztrál) 33.15 hibapont
2. Ijsbrand Chardon (holland) 36.87
3. Chester Weber (amerikai) 40.94
...7. Lázár Zoltán 46.66
...9. Dobrovitz József 49.97
...14. Váczi István 52.62
...27. ifj. Dobrovitz József 57.64
28. Móró Lajos 58.11

Csapat
1. Hollandia (Ijsbrand Chardon, Theo Timmerman, Koos de Ronde) 81.41 hibapont
2. Egyesült Államok (Chester Weber, Allison Stroud, James Fairclough) 88.31
3. Ausztrália (Boyd Exell, Mark Peel) 92.26
4. Magyarország (Lázár Zoltán, Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József) 96.63

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik