Gulyás Michelle következő célja a világbajnoki cím

Vágólapra másolva!
2024.10.16. 15:47
Fotó: Koncz Márton
Az olimpiai bajnok öttusázó, Gulyás Michelle következő nagy célja a világbajnoki cím megszerzése. A párizsi játékok zárónapján aranyérmes klasszis erről az M1 aktuális csatornának beszélt annak apropóján, hogy két hónappal karrierje legnagyobb sikere után újrakezdte az edzéseket.

 

„Nagyon sok feladatom volt a pihenés alatt is, ebben kiemelt szerepet játszott a sportág népszerűsítése. Sok bemutatót tartottam gyerekeknek, nagyon jó érzés volt köztük lenni. Az életem teljesen megváltozott, rendszeresen megállítanak az utcán, de nagyon jó érzés hallani, mit jelentett az embereknek a versenyzésem” – nyilatkozott.

Az UTE sportolója elárulta, a Nemzeti Vágtán lovagolt még, ezzel zárta le ezt a korszakot pályafutásában, ugyanis a lovaglást mostantól kezdve az akadályverseny váltja az öttusában.

„Sokat beszélgettem fiatalokkal, akik szerint hamar meg lehet tanulni a dolgot, de biztos, hogy lesznek hiányosságaim az elején, hozzá kell erősödnöm” – mondta a 23 éves Gulyás Michelle, aki megjegyezte, mivel szertornászként kezdte – jóllehet, ennek már 11 éve –, biztosan jó alapokkal rendelkezik.

Az olimpiai bajnok elárulta, várhatóan először februárban, a fedett pályás válogatóversenyen áll rajthoz, majd következik a kairói világkupa-vaiadl. Az idei év főversenye az októberi világbajnokság Antalyában, ahol Gulyás Michelle aranyérmet szeretne. „Természetesen a világbajnoki cím a cél, de nagyon sűrű a mezőny, rengeteg fiatal versenyző van, akik folyamatosan fejlődnek” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Koleszár címet védett, Guzi először aranyérmes az öttusa-ob-n

Egyéb egyéni
2025.05.24. 15:11

Öttusa ob: Szép Balázs zárta az élen a körvívást a pénteki nyitányon

Egyéb egyéni
2025.05.23. 17:54

Belák János: Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk Bulgáriában

Egyéb egyéni
2025.05.13. 17:43

Gyász: elhunyt Sasics Szvetiszláv világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó

Minden más foci
2025.05.13. 12:37

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
2025.05.11. 14:05

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:21

Öttusa-vk: három magyar döntős a nőknél Pazardzsikban; Özyüksel olyat produkált, amit korábban senki

Egyéb egyéni
2025.05.09. 16:27

Négy magyar elődöntős a férfiaknál az öttusa-vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:05
Ezek is érdekelhetik