NS: terítéken a feröeri taktika; Bottas születésnapi kívánsága

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.26. 23:41
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.


Feröeri módi: műfű, locsolva. Borbola Bence azt látta, hogy hasznos tapasztalatokkal gazdagodott az U21 elleni, 4–2-re megnyert mérkőzésen Bernd Storck, a szövetségi kapitány láthatta, hogy a közelgő világbajnoki selejtezőn a sikerhez a földön kell tartanunk a labdát.

Világsztárt, de ingyen! – mondja Dárdai Pál aki szerint a Hertha készen áll az új Bundesliga-szezonra, s 45 pont után jöhet az újratervezés. Pietsch Tibor interjúja

Születésnapi torta helyett futamgyőzelmet szeretne a vasárnap 27 esztendős Valtteri Bottas, aki a spái sikernél szebb ajándékot elképzelni sem tudna. A Formula–1 Belga Nagydíjának helyszínéről jelentkező Zsoldos Barna exkluzív interjújából még az is kiderül, miért éppen a riói úszóversenyekre volt kíváncsi a pilóta

Ő a pont a mondat végén. Rédli András a riói bronzérmes párbajtőrcsapat befejező embere ebben a műfajban a mezőny egyik legjobbja. A harmadik helynek is örülő vívóval Pircs Anikó beszélgetett

A célkeresztben Steffi Graf. A hétfőn rajtoló US Openen Serena Williams és Angelique Kerber is a német rekordjára hajt – derül ki többek között ez is Klein Ron írásából

Szombati Hosszabbítás-mellékletünk tartalmából: Még Zorro-jelmezt is gyártott magának új sorozatunk főszereplője, Szilágyi Áron; Rio legjei, köztük a 2168 éve fennálló csúcsot megdöntő Michael Phelps; Márton Anita kiválóan érezte magát Rióban, ha kellett, azért felmosott
Feröeri módi:
műfű, locsolva. Borbola Bence azt látta, hogy hasznos tapasztalatokkal gazdagodott az U21 elleni, 4–2-re megnyert mérkőzésen Bernd Storck, a szövetségi kapitány láthatta, hogy a közelgő világbajnoki selejtezőn a sikerhez a földön kell tartanunk a labdát.

Világsztárt, de ingyen! – mondja Dárdai Pál aki szerint a Hertha készen áll az új Bundesliga-szezonra, s 45 pont után jöhet az újratervezés. Pietsch Tibor interjúja

Születésnapi torta helyett futamgyőzelmet szeretne a vasárnap 27 esztendős Valtteri Bottas, aki a spái sikernél szebb ajándékot elképzelni sem tudna. A Formula–1 Belga Nagydíjának helyszínéről jelentkező Zsoldos Barna exkluzív interjújából még az is kiderül, miért éppen a riói úszóversenyekre volt kíváncsi a pilóta

Ő a pont a mondat végén. Rédli András a riói bronzérmes párbajtőrcsapat befejező embere ebben a műfajban a mezőny egyik legjobbja. A harmadik helynek is örülő vívóval Pircs Anikó beszélgetett

A célkeresztben Steffi Graf. A hétfőn rajtoló US Openen Serena Williams és Angelique Kerber is a német rekordjára hajt – derül ki többek között ez is Klein Ron írásából

Szombati Hosszabbítás-mellékletünk tartalmából: Még Zorro-jelmezt is gyártott magának új sorozatunk főszereplője, Szilágyi Áron; Rio legjei, köztük a 2168 éve fennálló csúcsot megdöntő Michael Phelps; Márton Anita kiválóan érezte magát Rióban, ha kellett, azért felmosott

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
6 órája

Hornyák Zsolt végre a családjáé; Fodor Csengéék már nagyon várják a négyes döntőt

E-újság
2025.05.28. 23:29

A BL-selejtezőben végig kiemelt lesz a Fradi; Marozsán–Alcaraz a Roland Garroson

E-újság
2025.05.27. 23:57

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak; Tóth Alex a bizalomnak és a bátorságnak köszönheti jó teljesítményét

E-újság
2025.05.26. 23:50

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
2025.05.26. 00:01

Sorozatban hetedszer bajnok a Ferencváros; Kerkez Milos búcsúmeccset játszik a Bournemouthban?

E-újság
2025.05.24. 23:58

Nagy Zsolt aranyérmet is kaphat a vasárnapi születésnapjára; Ferenczi János: Ha kell, tizenötször rúgjuk ki a labdát a stadionból

E-újság
2025.05.23. 23:33

Júniusban jön a film az 1985-ben UEFA-kupa-döntős Vidiről!; Hári János: A norvégok és a dánok szintjét kell elérni

E-újság
2025.05.22. 23:31
Ezek is érdekelhetik