Tokió 2020: bemutatták a versenyben maradt négy logót – kép

Vágólapra másolva!
2016.04.08. 15:53
null
A versenyben maradt logók
Bemutatták a 2020-as tokiói olimpia emblémapályázatán versenyben maradt négy jelöltet pénteken.

 

A játékok szervezőbizottsága közölte, hogy a nyilvános pályázaton érkezett több mint 14 500 ötletből versenyben maradt négy szimbólum közül április 25-én hirdetik ki a győztest. A közönségnek addig az interneten és levélben is lehetősége lesz szavazni, a véleményeket pedig az emblémával foglalkozó bizottságnak kötelező figyelembe vennie a döntés során.

A logók számát már január elején négyre csökkentették, és a bemutatásukkal azért vártak három hónapot, mert mindegyiket alaposan megvizsgálták, hogy kizárják a plágium lehetőségét.

A 2020-as nyári játékok eredeti emblémáját vissza kellett vonni, mert tervezőjét, Szano Kendzsirót plágiummal vádolta meg a belga Olivier Debie, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz fordult panasszal. Debie szerint Szano azt az emblémát használta műve alapjának, amelyet ő készített a liege-i színháznak.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31
Ezek is érdekelhetik