Olimpia: vizsgálják a riói és a tokiói játékok helyszínkijelölését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.01. 18:25
A The Guardian című brit lap értesülései szerint a francia ügyészség vizsgálatot indított az idei, Rio de Janeiró-i és a 2020-as tokiói olimpia helyszínkijelölésével kapcsolatban.

Az újság úgy tudja, hogy a francia hatóságok a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF) érintő korrupciós botrány kapcsán folytatott nyomozás során bukkantak olyan nyomokra, amelyek szabálytalanságokat sejtetnek. Ezért úgy döntöttek, hogy alaposan kivizsgálják a 2009-es (Rio) és 2013-as (Tokió) helyszínkijelölést - írta keddi számában a The Guardian.

Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője kijelentette, a szervezet szorosan együttműködik a francia hatóságokkal, de jelenleg semmi bizonyíték nincs arra, hogy vesztegetés történt volna.

Ahogy az IAAF-hez kapcsolódó dopping- és vesztegetési botrányban, úgy most is az IAAF korábbi elnöke, Lamine Diack és fia, Papa Massata Diack van a nyomozók célkeresztjében. Utóbbi marketing tanácsadóként dolgozott a szövetségben, de januárban örökre eltiltották, mivel beigazolódott, hogy többször megszegte a doppingellenes szabályokat és érintett volt doppingesetek eltitkolásában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik