Sakk: a nagykanizsaiak átvették a vezetést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.07. 17:58
A címvédő, nyolcszoros bajnok Aquaprofit-Nagykanizsai TSK immár egyedüliként vezeti a sakkozók csapatbajnokságának tabelláját a hétvégi, negyedik fordulót követően.

A harmadik játéknap után az Atomerőművel holtversenyben élen álló nagykanizsaiak – a hazai szövetség hétfői tájékoztatása szerint – vasárnap 11 pontos győzelemmel folytatták szereplésüket.

Az első táblán ezúttal a szerb nagymester, Ivan Ivanisevics játszott, de asztalhoz ült a férfi válogatott kerettagja, Erdős Viktor, az olimpiai bajnok Ribli Zoltán, és a szintén olimpikon Gara Tícia is.

Az előző évadban ezüstérmes paksiak kisebb különbséggel nyertek, ezért a tabella második helyére kerültek. A harmadik helyen továbbra is a Haladás-Infraplan, a negyediken pedig a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapata áll.

A kilencfordulós bajnokság február 28-án folytatódik.

Eredmények (a magyar szövetség tájékoztatása alapján):

4. forduló
Haladás-Infraplan–Dunaharaszti MTK 7.5–4.5
Budapesti Titánok–ASS-Makói SVSE 7.5–4.
Pénzügyőr SE–ASE Paks 3–9
HÜSI SC–Aquaprofit-NTSK 0.5–11.5
Aquaréna Kőbánya SC–Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 4–8

Az állás
1. Aquaprofit-NTSK 37.5 pont
2. Atomerõmû SE Paks 35
3. Haladás-Infraplan 28.5
4. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 25.5
5. Budapesti Titánok 23.5
6. ASS-Makói SVSE 21
7. Aquaréna Kõbánya SC 19
8. Pénzügyõr SE 18
9. HÜSI SC 17.5
10. Dunaharaszti MTK 14.5

 

Legfrissebb hírek

„A szovjeteket nem tartottuk konkurenciának”

Egyéb egyéni
2024.09.09. 14:17

Filmbe illő történetek, örömmel és könnyekkel – öt arany a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2024.09.09. 09:22

Sakkolimpia: rekordszámú csapat indul Budapesten

Egyéb egyéni
2024.08.26. 13:09

Sakk: Rapport 23 lépésben nyert Carlsen ellen a rapid csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2024.08.02. 19:40

Sakk: hatodik és hetedik hely az U12-es csapat Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.30. 18:10

Sakk: Dudin Gleb a 16., kazah és indiai arany az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2024.06.15. 08:57

Rapport Richárd veretlenül hatodik a taskenti sakktornán

Egyéb egyéni
2024.06.14. 18:52

Sakk: Vajda Szidónia és Kozák Ádám a bajnok

Egyéb egyéni
2024.06.02. 16:32
Ezek is érdekelhetik