Rio 2016: „A brazil válság hatással lesz az olimpiára”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.09. 17:36
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik alelnöke, Craig Reedie szerint a Brazíliát sújtó válság biztosan rossz hatással lesz a jövő évi riói olimpiára.

A sportvezető szerdán elmondta, hogy hatalmas előrelépést tapasztalt az elmúlt hónapokban az olimpiai helyszínek építkezésein, ugyanakkor leszögezte, hogy a brazilok „számos politikai és gazdasági nehézséggel küzdenek, amelyek elkerülhetetlenül hatással lesznek a játékokra”.

A helyi szervezők szerdán küldték el legújabb beszámolójukat a NOB végrehajtó bizottságának. Ebben hangsúlyozták, hogy minden területen együttműködnek a nemzetközi sportági szövetségekkel, valamint a nemzeti olimpiai bizottságokkal, hogy biztosítsák a munkálatok további hatékonyságát.

Az olimpia kezdete előtt kevesebb mint nyolc hónappal Brazília komoly válsággal küzd. A Petrobras állami olajtársaság körüli korrupciós botrány több mint egy éve dagad, és alaposan megtépázta a hosszú ideje hatalmon lévő Munkáspárt és az államfő, Dilma Rousseff tekintélyét. Az ügyben 50 politikus ellen folyik vizsgálat.

Az utóbbi hónapokban többször voltak tömeges, több tízezer embert megmozgató tüntetések a nagyobb városokban Rousseff ellen, bár akadtak rokonszenvtüntetések is. A kormány népszerűségvesztéséhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi években megtorpant a brazil gazdasági növekedés.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
7 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31
Ezek is érdekelhetik