Olimpia 2024: a legtöbb magyar örülne a hazai rendezésnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.09. 16:02
A magyar lakosság 60 százaléka örülne, kétharmadát (66 százalék) pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát – derül ki az Ipsos december elején végzett közvélemény-kutatásából.

A személyes megkérdezéssel végzett, az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fős felmérés szerint a rendezés mellett kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik azt (60, illetve 29 százalék, ami 4.8 millió, illetve 2.3 millió főt jelent), és a lakosság mindössze 11 százaléka bizonytalan a 2024-es olimpiarendezést illetően. Az is kiderül az Ipsos kutatásából, hogy a társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben. A diplomások körében háromszoros, a húszas harmincas korosztályban négyszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.

A rendezéssel legkevésbé azonosuló csoportok, az idősebbek és alacsonyabb státuszúak körében is több mint másfélszer többen állnak az itthoni olimpia mellett, mint szemben vele (52–30 százalék, illetve 51–29 százalék). Az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya, és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével egyre elterjedtebb az olimpia rendezésével való azonosulás, és csökken a bizonytalanság.

A fővárosiak valamelyest megosztottabbak a rendezést illetően, mint a vidékiek (60–34 százalék, illetve 61–28 százalék). További jellegzetesség, hogy a társadalom kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévő rétegei, a nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak körében az átlagosnál jóval nagyobb a bizonytalanság: 20–22 százalékra jellemző.

A felmérés arra is rámutatott, hogy a magyar társadalom kétharmada büszke lenne arra, ha Budapest adna otthont a 2024-es ötkarikás játékoknak, a 18–33 évesek körében az átlagosnál nagyobb az érzelmi azonosulás: 77 százalék válaszolt igennel.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
7 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31
Ezek is érdekelhetik