NOB: Bach reméli, hogy 2016 a megtisztulás éve lesz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.30. 16:36
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach azt reméli, hogy a korrupciós botrányokról és a doppingügyekről emlékezetes idei esztendő után 2016 a megtisztulás éve lesz.

A német sportvezető szerdai újévi üzenetében hangsúlyozta: az egész olimpiai mozgalmat besározó botrányokat követően a sportszervezeteknek jövőre keményebben kell dolgozniuk, mint valaha. Hozzátette, hogy a sportvilág minden szereplőjének meg kell felelnie az emberek elvárásainak.

Az egy évvel ezelőtti beszédében komoly változásokat sürgető Bach az elmúlt 12 hónap eseményeire utalva rámutatott: még égetőbbé vált, hogy a sportszervezetek biztosítsák hitelességüket, valamint a tiszta körülmények között versenyző sportolók védelmét.

„Kétségtelen, hogy az egyes sportágakban tapasztalható legújabb fejlemények árnyékot vetnek az egész sportvilágra” – mondta.

Bár Bach egyetlen sportágat vagy esetet sem említett konkrétan, a szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA) sújtó korrupciós botrányra, valamint a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF) és az Orosz Atlétikai Szövetséget (VFLA) érintő vesztegetési és doppingügyekre utalt.

„Az olimpiai mozgalom közös felelőssége, hogy új válaszokat adjunk az új kérdésekre” – szögezte le az elnök, majd közölte, hogy a sportszövetségeknek és a nemzeti olimpiai bizottságoknak végre kell hajtaniuk a NOB Agenda 2020 elnevezésű, tavaly elfogadott reformprogramját, amely a felelősségteljes vezetéssel kapcsolatban is tartalmaz iránymutatásokat.

Megjegyezte: a NOB azt javasolja, hogy a doppingellenőrzés kerüljön ki a sportszervezetek hatásköréből, és helyettük egyre több független és hiteles intézmény kapcsolódjon be a rendszerbe. A bizottság már a 2018-as pjongcsangi téli olimpia előtt át szeretne térni a független doppingellenes rendszerre.

„Meggyőződésünk, hogy ezek a változások szükségesek ahhoz, hogy jobban védjük a tiszta sportolókat és növeljük a sport integritását” – hangsúlyozta.

A jövő évi riói olimpia kapcsán Bach azt várja, hogy a brazilok a dél-amerikaiakra jellemző „életörömmel, és a sport iránti szenvedéllyel" fogadják a sportvilágot.

„Tudom, hogy Brazília jelenlegi gazdasági és politikai helyzete miatt az előkészületek a következő hónapokban még az eddigieknél is nagyobb kihívást fognak jelenteni, de azt kívánom, hogy az olimpia hozza el a remény üzenetét a világnak, és örömöt a nehéz időkben” – mondta újévi köszöntőjében Thomas Bach.

Legfrissebb hírek

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
3 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
7 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.20. 20:35

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2025.08.20. 16:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
2025.08.19. 21:04

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27
Ezek is érdekelhetik