Olimpia 2024: magyar delegáció a NOB-központban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.16. 18:36
Megbeszélésre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lausanne-i központjába utaztak hétfőn a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott budapesti pályázat vezetői.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közleménye szerint a kétnapos látogatás során a delegáció – amelyet Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat kormányzati felelőse vezet – beszámol a budapesti előkészületekről, tervekről, elképzelésekről.

Bienerth Gusztáv, a pályázati bizottság alelnöke kitért rá: a NOB az új kandidálási procedúra során lehetőséget biztosít valamennyi pályázó számára, hogy bemutathassák terveiket. A kandidálók közül Budapest az első, amely delegációt küldhetett a NOB-hoz az előkészületek megbeszélésére.

A sportolói oldal képviseletében Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó jelezte az elutazás előtt, hogy a lausanne-i találkozón lehetőség lesz ismertetni a NOB-bal a kormányzati támogatást és garanciákat.

A 2024-es olimpiáért Budapest mellett Párizs, Los Angeles, Hamburg és Róma verseng. A NOB 2017 szeptemberében, limai kongresszusán jelöli ki a rendezőt.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
5 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31
Ezek is érdekelhetik