Asztalitenisz: ilyen sem volt még, 12 évesen a főtáblán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.23. 15:09
null
Harimoto Tomokazu előtt nagy jövő áll
Harimoto Tomokazu lett a legfiatalabb asztaliteniszező, aki főtáblára jutott World Tour-versenyen. A 12 éves japán fiatalembernek a varsói viadalon sikerült ez a bravúr.
MADARÁSZT EGY 15 ÉVES JAPÁN BÚCSÚZTATTA
A magyarok közül férfi egyesben csak Jakab János jutott főtáblára, ott 4:0-ra kikapott a szingapúri Gao Ningtől. A nőknél Póta Georgina sikerrel vette az első kört, Pergel Szandra, Madarász Dóra és Bálint Bernadett viszont vereséget szenvedett. Madarászt a 15 éves japán Ito Mima győzte le.

A világranglista 286. helyén álló Harimoto Tomokazu hétszettes csatában kerekedett a horvát Tan Ruiwu (72.) fölé, ezzel jutott a főtáblára.

„Megnyertem a selejtezőcsoportomat, és nagyon örülök a Tan Ruiwu elleni sikeremnek. Amikor én támadtam, minden rendben ment, amikor viszont védekeznem kellett, akkor voltak problémáim” – nyilatkozta Harimoto, aki kétévesen kezdett el pingpongozni.

„Kisfiúként széken ülve próbáltam átütni a labdát, manapság már napi kilenc órát edzek” – tette hozzá a 12 éves ígéret, aki a főtábla első fordulójában az első helyen kiemelt, olimpiai és világbajnok kínai Ma Lunggal került szembe, akitől a papírformának megfelelően 4:0-ra (11:5,11:5,11:3,11:6) kikapott.

Harimoto Japánban született kínai szülők gyermekeként. Édesanyja, Csang Ling az 1995-ös világbajnokságon kínai színekben indult.

„Idősebb ellenfeleim fizikailag erősebbek, de a technikámra építve igyekszem felvenni velük a versenyt” – mondta még korábban a kis Harimoto. Célja a 2020-as tokiói olimpián való részvétel, ami könnyen sikerülhet neki, hiszen akkor „már” 17 éves lesz.

A HARIMOTO TOMOKAZU–TAN RUIWU MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.26. 14:57

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:07

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56

WTT: András Csaba negyeddöntős Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 15:48

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:20

Asztalitenisz: férficsapatunk a bomba erős franciákkal került egy csoportba az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 14:31
Ezek is érdekelhetik