Olimpia 2024: Hamburg hivatalosan is jelentkezett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.09. 17:14
Hamburg hivatalosan is benyújtotta jelentkezését a 2024-es nyári olimpia megrendezésére.  

Hamburg már márciusban jelezte, szeretne otthont adni az ötkarikás játékokat, a város és a Német Olimpiai Bizottság vezetői szerdán küldték el az erről szóló aláírt hivatalos levelet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).

„Meghívjuk a nemzetközi sport családját, hogy ismerjék meg színes és egyre változatosabb országunkat" – mondta Alfons Hörmann, a Német Olimpiai Sportágak Szövetségének (DOSB) elnöke.

A pályázat még egy jóváhagyásra vár: a városban november 29-én népszavazást tartanak. Egy tavaszi telefonos közvélemény-kutatás szerint Hamburgban a lakosok 64 százaléka támogatja a kandidálást.

A pályázó városoknak jövő hét keddig kell jelezniük szándékukat a NOB-nál, Hamburg mellett eddig Budapest, Los Angeles, Toronto, Róma és Párizs jelezte, hogy pályázni fog. Mivel a NOB eltörölte a jelöltek köztes szűrését, azaz a szűkített listát, ezért az összes jelentkező végig versenyben marad, és ott lesz a 2017 szeptemberi, limai helyszínkijelölésen.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
1 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31
Ezek is érdekelhetik