Asztalitenisz: döntős az Ecseki, Szudi páros Belgiumban

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.09.11. 18:18
Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős bejutott a döntőbe férfi párosban az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának belgiumi állomásán, De Haanban.

A nemzetközi szövetség honlapja alapján a tavaly ifjúsági Európa-bajnok magyar duó a 16-os főtábla első körében svéd riválist búcsúztatott 3:1-es győzelemmel, majd a negyeddöntőben török kettősnél bizonyult jobbnak 3:2-re. A legjobb négy között a dél-koreai Cso Eon Rae, Kim Dong Hjun páros következett, és Szudiék őket is legyőzték, mégpedig 3:2-re.

A szombati fináléban egy iráni kettős lesz a magyarok ellenfele.

Ecseki U21-ben is döntős egyesben, Szudi pedig felnőtt egyesben szintén versenyben van még, pénteken 4:0-ra megnyerte negyeddöntős mérkőzését a japán Macudajra Kenzsi ellen, így a páros fináléja előtt szombaton még egy elődöntő is vár rá.

Legfrissebb hírek

Asztaltenisz Ek: tekintélyes budaörsi előny az elődöntő visszavágójára

Egyéb egyéni
2025.05.29. 21:20

Botrányba fulladt az ITTF elnökválasztása

Egyéb egyéni
2025.05.28. 17:41

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:11

Asztalitenisz-vb: ötből négy aranyat Kína vitt haza Dohából

Egyéb egyéni
2025.05.25. 19:45

Asztalitenisz-vb: Ilyen sem volt még, brazil döntős férfi egyesben!

Egyéb egyéni
2025.05.24. 20:52

Asztalitenisz-vb: a Szőcs, Polcanova duó világbajnoki döntős!

Egyéb egyéni
2025.05.24. 17:42

Asztalitenisz-vb: Hugo Calderano az első dél-amerikai érmes a sportág történetében

Egyéb egyéni
2025.05.23. 19:43

Asztalitenisz-vb: a Szőcs, Polcanova páros már biztos érmes Dohában

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:37
Ezek is érdekelhetik