Szabadidősport: jól állnak a hazai világesemény előkészületei

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.07. 13:35
Czene Attila szerint a Magyar Szabadidősport-szövetség (MSZSZ) 98 százalékban készen áll az októberi budapesti világkongresszus megrendezésére.

Az MSZSZ elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, összeállt a Nemzetközi Szabadidősport-szövetség (TAFISA) nemzetközi konferenciájának programja, amelyre október 14. és 18. kerül sor a Pesti Vigadóban.

„Mintegy hatvan-hetven ország képviselőit várjuk a tanácskozásra, amelyre kétszázan már elküldték a regisztrációjukat” – közölte Czene Attila, hozzátéve: bízik abban, hogy a résztvevőknek a hagyományos magyar vendégszereteten kívül értékes szakmai programokat és információkat is tudnak nyújtani.

Az elnök szeretné, ha Magyarország bebizonyítaná, hogy nemcsak a versenysportban nagyhatalom, hanem a szabadidősportban is az élen jár, hiszen a sportban mindennek az utóbbi az alapja.

Wolfgang Baumann, a TAFISA főtitkára azt mondta: elégedett, mert jól haladnak az előkészületek, és a konferencia témáját – tartós örökség a szabadidősportban – is remekül sikerült megválasztaniuk a magyar szervezőknek. A főtitkár szerint jó döntés volt, hogy Czene Attila személyében olimpiai bajnok került az MSZSZ élére, mert ez is erősíti a szabadidősport szerepét.

Baumann egyúttal azt javasolta magyar kollégájának, hogy Budapest 2024-es olimpiai pályázatában feltétlenül említsék meg azt, hogy a magyar főváros a szabadidősport területén is világeseménynek adott otthont.

Végezetül Czene Attila arról beszélt, hogy az idei szabadidősport-rendezvényekkel az októberi világkongresszust kívánják felvezetni. Ezek közül a legjelentősebb az Európai Sporthét lesz, amely a kontinensen szeptember 7. és 13. között zajlik majd, itthon azonban hetedikétől egészen a hónap végéig lehet csatlakozni a mozgás népszerűsítését célzó kezdeményezéshez.

Legfrissebb hírek

Szabadidősport: futóünnep a főváros szívében

Atlétika
2024.04.21. 21:05

Ötkarikás történetek: egyszer ért a csúcsra, Atlantában – még 97 nap a rajtig

Úszás
2024.04.20. 10:17

Szabadidősport: díjazták a legaktívabb idős gyaloglókat

Egyéb egyéni
2023.12.19. 19:17

MSÚSZ: idén is díjazzák az év szabadidősport-rendezvényét, a jelöléseket december 20-ig várják

Egyéb egyéni
2023.12.13. 19:07

Schmidt Ádám: Összefogásra van szükség, amellyel lehetőségeket kell teremtenünk

Egyéb egyéni
2023.10.20. 09:47

Szabadidősport: háromezernél is több futó világította be a Puskás Arénát

Egyéb egyéni
2023.10.01. 08:33

Szabadidősport: vasárnap 18. alkalommal lesz a NATO-futás

Atlétika
2023.09.23. 09:21

Röptenisz: bajnokságot rendeznek Szegeden

Egyéb egyéni
2023.07.31. 12:58
Ezek is érdekelhetik