Sportlövészet: Sidi és Péni egy körre az összetett döntőjétől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.14. 10:46
Az egyaránt olimpiai kvótás Sidi Péter és Péni István mindössze egy körrel maradt le a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses számának döntőjéről az azerbajdzsáni Gabalában zajló világkupaversenyen.

A viadal honlapja szerint mindkét magyar jól lőtt a pénteki 120 lövéses alapversenyben, melyet 1173 körrel zártak, ám ez nem volt elég a nyolcas fináléhoz: Sidi a kilencedik, Péni a tizedik lett.1173 körrel zártak, ám ez nem volt elég a nyolcas fináléhoz: Sidi a kilencedik, Péni a tizedik lett.

A 18 éves Péni István a hétfői légpuska számban is egy hajszállal szorult ki (egy tizedkörrel) a döntőből, akkor azonban olimpiai kvótát ért számára a kilencedik hely. Most szintén elégedett lehet, mivel sikerült beállítania a tegnapi selejtezőben elért junior országos csúcsát.

Sidi Péter, a szám korábbi világ- és Európa-bajnoka számára ugyancsak jól sikerült a gabalai vk, mivel a mostani kilencedik helye mellett légpuskában a negyedik helyen zárt, míg fekvőben 21. lett.

A nap másik számában, női légpisztolyban a szintén riói résztvevő, vb- és Eb-harmadik Tobai-Sike Renáta 380 körös eredménnyel a 18. helyet szerezte meg, míg Nemes Adrienn 374-gyel az 57.-et.

Gabala az idei utolsó kvótaszerző versenye a puskás és pisztolyos szakágnak, egyben az egész kvalifikációs sorozatban az utolsó előtti a puskásoknak, pisztolyosoknak és koronglövőknek.

Az azeri városban a légfegyveres számokban 3–3, míg a többiben 2–2 olimpiai helyet osztanak ki.

A verseny szombati zárónapján a férfi traposok kétnapos küzdelme zárul le. A mezőnyben három magyar, Hegyi Norbert, Romano Mario Imre és Szollár András érdekelt.

Eddig Sidi, Péni és Tobai-Sike mellett a puskás Szabián Norbert, illetve a pisztolyos Csonka Zsófia vívta ki az olimpiai indulás jogát.

Legfrissebb hírek

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
8 órája

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:03

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
2025.10.02. 15:33

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 09:42

Sportlövő ob: Péni István félszázadik aranyát nyerte

Egyéb egyéni
2025.09.28. 20:32

Mindig a maximumra törekedett a 70 éves Varga Károly

Egyéb egyéni
2025.09.28. 07:30

Sportlövő ob: Péni, Nagybányai-Nagy és Major nyert az olimpiai számokban

Egyéb egyéni
2025.09.27. 19:14

Sportlövő ob: Nagy Ákos Károly egyéniben és csapatban is győzött

Egyéb egyéni
2025.09.26. 15:52
Ezek is érdekelhetik