Díjazás: munkatársaink rangos elismerésekben részesültek

Vágólapra másolva!
2015.07.20. 22:30
Ezentúl az M4 Év Sportolója Gála nevet viseli az az év végi ünnepség, amelyen a magyar sportújságírók szavazatai alapján az esztendő legsikeresebb magyar sportolóit, edzőit és szövetségi kapitányait díjazzák. A Sportújságírók Világnapja alkalmából a Nemzeti Sport több munkatársa is rangos elismerésben részesült.

Ezt Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltató- és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója jelentette be Felcsúton, a Magyar Sportújságírók Szövetségével (MSÚSZ) a gála közös rendezéséről megkötött szerződés aláírása után. Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke hozzátette: a megállapodás alapján a MTVA 30 napon belül 10 millió forintot fizet a díjátadó gála névhasználatáért és közvetítési jogáért, cserébe az eseményt az M4 Sport csatorna fogja közvetíteni.

Az MSÚSZ közgyűlése előtt ugyancsak együttműködési szerződést írt alá Szöllősi György Komlósi Gáborral, a Magyar Újságírók Szövetségének elnökével. Eszerint az MSÚSZ hivatalos székhelye ezentúl a MÚOSZ Vörösmarty úti székházában lesz, és ugyanitt számos klubrendezvényt terveznek a sportújságíróknak. Ezen felül a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai részesülhetnek mindazon kedvezményekben, amelyeket a MÚOSZ nyújt.

A Sportújságírók Világnapja alkalmából Szöllősi György, valamint Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke Életmű Díjat adott át Lakat T. Károly és Török Péter újságíróknak. Feleki-díjat vehetett át Hegedüs Gábor, a Mediaworks Kiadó integrált fotórovatának vezetője, valamint S. Tóth János, a Metropol szerkesztője.

Világnapi Elismerést kapott Czeglédi Zsolt fotóriporter, az MTI külsős debreceni és romániai tudósítója, első határon túli magyarként Gazdag József, a pozsonyi Pátria Rádió műsorvezető-riportere, Matuz Krisztián, a Sport TV műsorvezetője, Szabó Gergő, a Videoton csapatmenedzsere, Szabó Szilárd, a Magyar Rádió szerkesztő-riportere, valamint Matthew Watson-Broughton, az uefa.com budapesti tudósítója.

Nívódíjban részesült Ch. Gáll András, a Napi Gazdaság újságírója, Illyés Tibor, az MTI fotóriportere, Radványi Benedek, az 1984 – A kettétört olimpia című könyv szerzője, valamint Csillag Péter és Szabó Gábor, a Nemzeti Sport újságírója.

Legfrissebb hírek

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
Tegnap, 0:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Arányérzék – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.09.05. 00:03

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Dupla Tízes: hány pontot szerez a válogatott az írek és a portugálok ellen?

Magyar válogatott
2025.09.04. 12:00
Ezek is érdekelhetik