Olimpia 2024: Kovács István szerint országot építenénk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.13. 12:16
Az olimpiai beruházásokat befektetésként, infrastrukturális fejlesztésként kell felfogni, mert „miközben olimpiát építünk, valójában az országot építjük” – hangsúlyozta Kovács István olimpiai bajnok, amatőr és profi világbajnok ökölvívó az M1-en szombaton.

Kovács István elmondta, a köztudatban az az elképzelés él, hogy rengeteg sportlétesítmény épül egy olimpiára, és ezekkel később nem tudna mihez kezdeni Magyarország.

Valójában infrastrukturális fejlesztések sora valósulna meg, amelyekre egyébként is szükség lenne. Autópályák épülnének, bővítenék a repülőteret, növelnék a közbiztonságot. Ezért költségek helyett befektetésként kell felfogni a beruházásokat – fűzte hozzá.

A sportoló arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2024-es magyarországi olimpiának nemcsak Budapest adna otthont, hanem több nagyváros, ezért országos, nemzeti olimpia lenne.

Ekkora dologba még nem vágott bele az ország, viszont akkora élményt adna, amely évtizedekre meghatározná a magyarok önbecsülését, önértékelését – hangsúlyozta az ökölvívó.

Kovács István elmondta: ahhoz, hogy ezek az információk mindenkihez eljussanak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egész országra kiterjedő társadalmi párbeszédet indít. Ennek első állomásaként Budapesten, a Fradi-stadion parkolójában családi napot tartanak szombaton.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai közgyűlésén döntött úgy, hogy támogatja a szándéknyilatkozatának benyújtását a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére.

Legfrissebb hírek

A MOB és az olimpiai bajnokok nem akarnak idő előtti népszavazást a budapesti játékokról

Egyéb egyéni
2024.11.27. 19:25

Kovács István a Magyar Ökölvívó-szakszövetség új elnöke

Ökölvívás
2024.11.09. 12:53

Otthonra leltek a BVSC bunyósai

Ökölvívás
2024.10.08. 18:41

Taccsra téve… – Thury Gábor jegyzete

Minden más foci
2024.04.24. 00:20

Eb 2024: az elemző szerint taktikailag a skótok elleni lesz a legnehezebb meccsünk

Foci Eb 2024
2023.12.13. 18:54

Ökölvívás: háromtagú ügyvivői testület a bunyósok élén

Ökölvívás
2023.11.18. 16:45

MÖSZ: Kovács István is indul az elnöki pozícióért

Egyéb egyéni
2023.11.13. 11:30

UEFA: „Nem elég tehetségesnek lenned” – Kovács István üzenete

Minden más foci
2023.11.09. 21:43
Ezek is érdekelhetik